Belföld

A Jobbik után más pártokra is lecsapott a számvevőszék

Olyan irodabérletek miatt büntettek, amiket 2014-ben még nem kifogásoltak.

A Jobbik után újabb négy párt, az LMP, a DK, az Együtt és a Párbeszéd kapott furcsa büntetést az Állami Számvevőszéktől – írja a Mérce. Mindannyiuknál az irodabérlést kifogásolja a testület.

A pártok megerősítették a portálnak, hogy a 2015-ös és 2016-os évet illetően 5-10 millió forintos bírságot kaptak, aminek összegéhez a számvevőszék nem fűzött indoklást.

A Párbeszéd központi irodájával kapcsolatban azt írta a testület, hogy tiltott állami támogatást vesznek igénybe a bérléshez. Ebben az a furcsa, hogy 2014-ben az irodabérlést – ami a képviselőknek járó irodabérlet terhére történik – már vizsgálta az ÁSZ, de akkor nem talált benne kivetnivalót.

Az Együttnél is hasonló a helyzet, egy 2014 óta bérelt iroda miatt kaptak büntetést, amit korábban már ellenőrzött a számvevőszék. A DK-nál 25 vidéki és két központi irodát vizsgálhatott az ÁSZ, de a jelentéstervezet még azt sem tartalmazza, hogy melyik irodáknál, és milyen alapon vélelmeznek illegális támogatást.

Több párt is úgy gondolja, politikai megrendelésre kaptak büntetést, ami a Jobbikra kiszabott büntetés után az ellenzéki pártok további ellehetetlenítéséről szól. A pártoknak 15 napja van észrevételezni a jelentéstervezetet, de nem fellebbezhetnek a büntetés után.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik