Élet-Stílus

Vajúdás közben, a kórházi ágyon fejezte be vizsgáját egy kismama – fotó

Az amerikai főiskolásról készült fénykép futótűzként terjedt a közösségi oldalakon.

Az amerikai Kansas City egyik főiskoláján pszichológiát tanuló Nayzia Thomas azt gondolta, még simán lesz ideje elkészíteni vizsgadolgozatát, mielőtt be kell vonulnia a szülőszobába, hogy megszülje gyermekét. A kisfiú azonban nem várt, és Thomas a betervezett idő előtt elkezdett vajúdni. De ez nem tántorította el attól, hogy végezzen utolsó vizsgafeladatával.

Így végül még vajúdás közben, a kórházi ágyában is laptoppal az ölében, és szakkönyvekkel körbevéve dolgozott vizsgafeladatán. Mindezt édesanyja örökítette meg, majd Thomas a Twitter-oldalán tette közzé a fényképet, amit futótűzként kezdett el terjedni a közösségi oldalon.

Thomas a Yahoonak elmondta: mindenképpen be akarta fejezni a vizsgát, „még mielőtt elindul az őrület”. Hozzátéve, hogy az iskola nagyon fontos a számára, és nem akarta, hogy terhessége bármiféle akadályt jelentsen céljai elérésére.

A kismamának végül sikerült bejeznie a vizsgafeladatot, majd pár órával később egy egészséges fiúgyermeknek adott életet. Most azt tervezi, hogy egy hónapig otthon marad az újszülöttel, és a következő szemeszterben újra nekiáll a tanulásnak, hogy mihamarabb meglegyen a diplomája.

(Kiemelt fotó:Twitter/@naydxll)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik