Sport

Vancouver 2010 – Az orosz sportvezetők lemondását sürgeti Medvegyev

Az ország történetének legrosszabb téli olimpiai szereplése miatt az illetékes sportvezetők lemondását sürgette Dmitrij Medvegyev orosz elnök.

Ha maguktól nem távoznak, szívesen segítünk nekik – fogalmazott hétfőn az államfő.

Medvegyev szerint a gyenge eredményekért kizárólag a sportot irányító szakemberek tehetők felelőssé, s nekik nincs más feladatuk, mint elkészíteniük a beszámolóikat, majd távozni posztjaikról. Az államfő neveket nem említett, és “jóllakott kandúroknak” nevezte a hivatalban lévő sportvezetőket.

Az elnök kifejtette: radikális változtatásokra van szükség ahhoz, hogy az orosz sportolók felkészülése eredményesebb legyen, s jobban szerepeljenek a 2014-es szocsi olimpián.

A vancouveri játékokon Oroszország 15 érmet szerzett, ebből azonban csak három aranyat, s ezzel az összesített éremtáblázat 11. helyén végzett. Az ötkarikás seregszemle előtt 40 érem megszerzését és az éremtáblázaton az első háromba kerülést célozta meg a küldöttség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik