Közélet

Tesz a MÁV a jogerős ítéletre, marad a vonatcsikorgás

Jogerős ítélet kötelezte a MÁV-ot egy zajvédő kerítés felhúzására az I. kerületben, de a vasút tesz erre és kiskapukat keres. A lakók meg szenvednek a határérték feletti vonatcsikorgástól.

Nagyon úgy tűnik, magasan tesz a MÁV jónéhány lakó életkörülményeire, akiknek az ablaka a vágányokra néz a Déli pályaudvar környékén – derül ki a 444 cikkéből. A portál arról ír, hogy az I. kerületi Mészáros utca Aladár és Zsolt utca közti szakaszán tömör kerítésnek (tehát egy zajvédő falnak) kéne állnia már, ugyanis

a Budai Központi Kerületi Bíróság jogerős ítéletben kötelezte a vasúttársaságot annak visszaépítésére. Hiába kellett volna 60 napja nekiállni a munkáknak, a MÁV tesz a jogerős ítéletre, sőt perújítást kér, amivel évekkel elhúzhatja az ügyet.

Az egész ügy a korábbi 2,5 méter magas tömör kerítés 2013-as leomlásával kezdődött. Ezután a MÁV lebontotta a teljes kerítést, ami helyére drótháló került. Ez nem fogja vissza azonban a rengeteg Délibe tartó vagy épp ott összerendezett szerelvény zaját. A zaj márpedig a határérték fölé ment emiatt, már hajnalban is. Egy lakó ezért birtokvédelmi eljárást, majd pert indított.

A MÁV azzal indokolta, miért nem építi vissza a kerítést, mert az nem árnyékolja a zajt, eleve csak a telekhatárt jelölte.

A bíróság a szakvéleményre hivatkozva azonban májusig ítéletében kimondta, a zajterhelés nappal a határérték alatti, éjjel feletti, minden tanú kellemetlen zajhatásról számolt be éjszaka, a tömör kerítés árnyékolta a zajt, aminek visszaépítésével a határérték alatt maradhatna a zaj.

A MÁV augusztusban sem kezdett bele az építkezésbe, ezért végrehajtást kezdeményeztek ellene. Ekkor sem történt semmi. A MÁV a 444-nek egy új érvet rántott elő, miszerint az I. kerületben tilos tömör kerítést építeni. Ezért éltek perújítási kérelemmel. Az is kiderült, hogy a vasúttársaság meg se próbálta megépíteni a falat, nem nyújtott be kérelmet, hogy megépíthesse a kerítést.

A kerület főépítészi irodája szerint a fenti szabályozás arra vonatkozik, hogy magánemberek ne vehessék körbe ingatlanjaikat magas betonkerítésekkel, ha a MÁV akarta volna, kapott volna mentességet ez alól. Azonban a vasút csak érdeklődött, nem kezdeményezett.

(Kiemelt kép: Google Street View)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik