Közélet

Az MSZP képviselőjét vették őrizetbe drogkereskedelem miatt

Forrás: MSZP

A 24.hu értesülései szerint őrizetbe vették Simonka Csabát, az MSZP óbudai önkormányzati képviselőjét. Amint arról a Budapesti Nyomozó Ügyészség közleménye alapján beszámoltunk, pénteken egy budapesti ügyvédet zsarolás, ügyvédi visszaélés, kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

A budapesti nyomozó ügyészek pénteken végeztek házkutatást a gyanúsítottnál. A házkutatás során az ügyészek – az előzetes vélemény alapján – kábítószert, valamint kábítószer fogyasztásához szükséges eszközöket is lefoglaltak.

Az őrizetbe vett férfit azzal is vádolják, hogy ügyvédként ő járt el egy öröklési szerződés ügyében, amelynek tárgya egy budapesti ingatlan volt. Az örökhagyó halála után a rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2017 júliusában a szerződés szerinti örököst fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy az általa örökölt ingatlan feles tulajdoni hányadát hatmillió forintért – a valós értéknél alacsonyabb árért – adásvételi szerződéssel ruházza át egy harmadik személyre.

A sértett a fenyegetés hatására, valós szerződéskötési szándék nélkül az ingatlan 1/2-ed tulajdoni hányadának eladásáról szóló adásvételi szerződést aláírta, az ingatlan tulajdonjogának átruházásért pénzt nem kapott. A szerződés szerinti tulajdonos tulajdonjogának bejegyzésére – a sértett közbeavatkozása miatt – a földhivatalnál végül nem került sor.

Az ügyben megkerestük az MSZP-t is, amint válaszolnak, közöljük.

Kamarás Gábor, Simonka Csaba ügyvédje a PestiSrácok.hu-nak elismerte, hogy eljárás zajlik ügyfele ellen. A védő hozzátette ugyanakkor, hogy az MSZP-s politikus az ügyészségi kihallgatásán tagadta a terhére rótt bűncselekményeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik