A Budapesti Nyomozó Ügyészség a helyi önkormányzati képviselőként is működő ügyvédet zsarolás, ügyvédi visszaélés, kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként, és az előzetes letartóztatását indítványozza – írta az ügyészség pénteki közleményében.
A megalapozott gyanú szerint a képviselőként is tevékenykedő ügyvéd járt el egy öröklési szerződés ügyében, amelynek tárgya egy budapesti ingatlan volt. Az örökhagyó halála után a rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2017 júliusában a szerződés szerinti örököst fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy az általa örökölt ingatlan feles tulajdoni hányadát 6.000.000 forintért – a valós értéknél alacsonyabb árért – adásvételi szerződéssel ruházza át egy harmadik személyre.
A sértett a fenyegetés hatására, valós szerződéskötési szándék nélkül az ingatlan 1/2-ed tulajdoni hányadának eladásáról szóló adásvételi szerződést aláírta, az ingatlan tulajdonjogának átruházásért pénzt nem kapott. A szerződés szerinti tulajdonos tulajdonjogának bejegyzésére – a sértett közbeavatkozása miatt – a Földhivatalnál végül nem került sor.
A budapesti nyomozó ügyészek 2017. december 15-én a hajnali órákban végetek házkutatást a gyanúsítottnál. A házkutatás során a fenti bűncselekményt is alátámasztó bizonyítékok mellett az ügyészek – az előzetes vélemény alapján – kábítószert, valamint kábítószer fogyasztásához szükséges eszközöket is lefoglaltak.
Mindezek alapján a férfit a Budapesti Nyomozó Ügyészség zsarolás bűntette, ügyvédi visszaélés bűntette, közokirat-hamisítás bűntett kísérlete, valamint kábítószer kereskedelem bűntette megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki, őrizetbe vette, és indítványozza az előzetes letartóztatását.