Tech

A Facebook atyja lett az Év Embere

Mark Zuckerberget választotta az Év Emberének 2010-ben az amerikai Time magazin.

A 26 éves Zuckerberg, a Facebook közösségi portált működtető cég elnöke nemcsak a világ egyik legfiatalabb milliárdosaként közismert, hanem bőkezű adományozó, aki a minap tett ígéretet arra, hogy jótékony célokra fordítja magánvagyonának legalább a felét.

“A közösségi portál felhasználóinak száma idén nyáron lépte át az 500 milliós határt” – mondta indoklásában Richard Stengel, a Time magazin szerkesztője. “A Facebook olyan méretet ért el, amely elegendő ahhoz, hogy átalakítsa az emberek mindennapi életét” – tette hozzá.

Kína, azaz a Föld népességének mintegy egyötöde számára azonban nem elérhető a közösségi portál, és ha ezt a tényt figyelmen kívül hagyják, akkor elmondható, hogy a világon minden tízedik ember tagja már a Facebooknak.

A Time magazin 1927 óta “osztja ki” a gyakran vitatott díjat olyan embereknek, tárgyaknak, illetve gondolatoknak, akik, illetve amelyek jó vagy rossz irányban a leginkább befolyásolták az előző év eseményeit.

Az első, egyben legfiatalabb kitüntetett, az Atlanti-óceánt elsőként átrepülő 25 éves Charles Lindbergh volt. Mark Zuckerberg pedig csak két héttel előzte meg II. Erzsébetet, aki 1952-ben szintén 26 évesen kapta meg ezt a címet.

Az egyetlen személy, aki háromszor is a Time év embere lett, Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök, aki 1932-ben, 1934-ben és 1941-ben kapta meg a címet.

Tavaly Ben Bernankét, az amerikai jegybank, a Fed elnökét, tavalyelőtt Barack Obama amerikai elnököt, 2007-ben pedig Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnököt választotta az Év Emberének az amerikai magazin.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik