Sport

Törölték a sávolyi futamot

A Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség (FIM) törölte a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei versenynaptárából a szeptember 19-re kiírt sávolyi Magyar Nagydíjat, s a helyére egy újabb spanyolországi futamot iktatott be.

A FIM honlapjának csütörtöki közleménye szerint a magyarországi verseny azért marad el, mert a Balatonringet nem tudják időre felépíteni.

Sávoly helyett Aragonban lesz majd a szeptemberi futam – ez már a negyedik spanyolországi helyszín 2010-ben, miután Jerez, Barcelona és Valencia is rendez versenyt.

A Somogy megyei Sávoly mellé tervezett Balatonring helyzete múlt pénteken vált szinte teljesen kilátástalanná, miután a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és az annak tulajdonosi jogait gyakorló Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) úgy döntött, hogy nem köt szerződést a beruházóval.

Az MFB azzal indokolta a döntést, hogy a beruházótól nem kaptak megnyugtató javaslatokat a kockázatok kezelésére. Az állami tulajdonban lévő fejlesztési bank egy tavaly októberi kormányhatározat szerint 15,3 milliárd forint összegű hitelt nyújtott volna 80 százalékos állami kezesség mellett a Balatonring megépítéséhez. A Magyar Turizmus Zrt. 10 év alatt 20 milliárd forintot fizetett volna a verseny rendezési jogáért.

Egy spanyol konzorcium 2008 nyarán jelentette be, hogy csaknem 90 millió euróért – felerészt hitelből, felerészt önerőből – felépít egy 4232 méter hosszú versenypályát Sávolyon, s 2009 őszén meg is rendeznék ott az első gyorsaságimotoros-világbajnoki futamot. A ring építése azonban csúszott, mert nem tudtak megállapodni az MFB-vel a szükséges hitelről, ezért a pálya premierjét 2009 őszéről 2010 szeptemberére halasztották. A beruházó tavaly júliusban saját tőkéjéből elkezdte építeni a ringet abban bízva, hogy az MFB időközben jóváhagyja számára a munkálatok befejezéséhez nélkülözhetetlen összeget.

A gyorsaságimotoros-vb módosított versenynaptára:

április 11. – Katari Nagydíj, Losail – éjszakai futam

április 25. – Japán Nagydíj, Motegi

Május 2. – Spanyol Nagydíj, Jerez

Május 23. – Francia Nagydíj, Le Mans

Június 6. – Olasz Nagydíj, Mugello

Június 20. – Brit Nagydíj, Silverstone

Június 26. – Holland Nagydíj, Assen – szombati futam

Július 4. – Katalán Nagydíj, Barcelona

Július 18. – Német Nagydíj, Sachsenring

Július 25. – Amerikai Nagydíj, Laguna Seca – csak MotoGP

Augusztus 15. – Cseh Nagydíj, Brno

Augusztus 29. – Indianapolis

Szeptember 5. – San Marinó-i Nagydíj, Misano

Szeptember 19. – Aragon (Spanyolország)

Október 10. – Malajziai Nagydíj, Sepang

Október 17. – Ausztrál Nagydíj, Phillip Island

Október 31. – Portugál Nagydíj, Estoril

November 7. – Valencia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik