Pletser Tamás, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője enyhén csökkenő árakra számít. Véleménye szerint az amerikai tőzsdeindexek pénteki visszaesése negatívan hat az európai piacokra, így a BÉT-en is gyengülés valószínű.
Antal Dénes, az MKB Rt. üzletkötője szintén lemorzsolódó árakra számít. A nyitásban nulla és mínusz 50 pont között index-csökkenést valószínűsít.
Mindkét szakértő felhívta a figyelmet a Matáv délutáni prezentációjára, amelynek témája a társaság középtávú stratégiája lesz.
London és Frankfurt is eséssel kezdte a hetet
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 hétfőn 2,5 pontos veszteséggel kezdett, és rövidesen 20,5 pont volt a vesztesége. Pénteken 19,8 pontos, azaz 0,45 százalékos nyereséggel 4417,7 ponton végzett, 1,32 százalékkal az év végi értéke alatt.
A frankfurti értéktőzsde irányadó mutatója, a DAX-30 16,62 pontos veszteséggel indult hétfőn, és néhány perc múlva 47,56 pont volt a vesztesége. Pénteken 8,28 pontos, azaz 0,22 százalékos veszteséggel 3819,15 ponton zárt, 3,68 százalékkal alacsonyabban az év véginél.
Hétfőn tőzsdenyitáskor az euró 1,2273 dollár volt középárfolyamon a londoni bankközi devizapiacon, 0,0010 dollárral olcsóbb a pénteki későinél. Egy órával korábban 1,2274 dollár volt Londonban, két órával korábban 1,2253 dollár ugyanott, a pénteki New York-i késői 1,2279 dollár után. A font 1,8347 dollár volt Londonban, 0,0017 dollárral drágább a pénteki későinél. Az euró 0,6687 font volt, 0,0011 fonttal olcsóbb, mint pénteken későn.
Hétfőn tőzsdenyitáskor az arany unciánként (31,1035 gramm) 412,38 dollár volt Londonban azonnali szállításra, 0,28 dollárral drágább a pénteki későinél.