Sport

Hollandia-Norvégia elődöntő lesz a női kézi-vébén

Szerda este kialakult a női kézilabda-világbajnokság elődöntőjének teljes mezőnye. A kora esti mérkőzésen Hollandia legyőzte a torna meglepetéscsapatát, Csehországot, míg Norvégia átgyalogolt az olimpiai címvédő oroszokon is.

A két évvel ezelőtti tornán, illetve a tavalyi Európa-bajnokságon egyaránt ezüstérmes hollandok remekül kezdték a találkozót és hat góllal elhúztak, de a végsőkig küzdő csehek lassan felzárkóztak, sőt a szünet után egyenlíteni is tudtak. Az utolsó percekben azonban már nem bennük elegendő erő, így 30-26-ra végül alulmaradtak. A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdázói közül Yvette Broch és Cornelia Nycke Groot egyaránt két alkalommal, a Ferencváros játékosa, Danick Snelder pedig háromszor volt eredményes.

Késő este Norvégia valóságos erődemonstrációt tartott, 8-2-re szinte rögtön elhúztak a skandinávok és bár hagyták felzárkózni az oroszokat a folytatásban is óriási különbség volt a két csapat között – mind játékban, mind eredményben. A Győri Audi ETO KC ezen a meccsen is “adott” két játékost: Nora Mörk a mezőny legeredményesebb tagjaként kilenc gólt dobott, Stine Oftedal pedig nyolc alkalommal talált be. Utóbbit a meccs legjobbjának is megválasztották. Az oroszok debreceni légiósa, Anna Punko egyszer volt eredményes.

Az elődöntők párosítsai így kialakultak, a legutóbbi Eb-döntő visszavágójaként Norvégia Hollandia ellen játszik majd, míg kedden Svédország mellett Franciaország jutott be a legjobb négy közé a másik ágon.

Eredmények – női kézilabda-világbajnokság, negyeddöntő

Hollandia-Csehország 30-26 (17-16)
Norvégia-Oroszország, Magdeburg 34-17 (15-8)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik