Mága Zoltán 10. jubileumi koncertjét tartja az újév első napján a Papp László Sportarénában. Ez már hagyomány, a hegedűművész minden évben kedvenc hangszerével plakátolja tele a várost, illetve mindig odaírja, hogy ki az a sztárvendég, akit majd a színpadra szólít.
Még Foster arcképe is ott virít a plakátokon, de ettől még nem valószínű, hogy a többség ismeri a világhírű producert. Bárhogy is próbálkoztunk, nekünk sem ugrott be egy szám vagy sláger, amit David Fosterhez köthettünk volna, éppen ezért utánanéztünk. Kiderült, hogy Mága Zoltán nem aprózta el, egy tizenhatszoros Grammy-díjas zenészt hívott, aki olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Chaka Khan, Alice Cooper, Christina Aguilera, Andrea Bocelli, Toni Braxton, Michael Bublé, Chicago, Natalie Cole, Celine Dion, Kenny G, Josh Groban, Brandy Norwood, Whitney Houston, Jennifer Lopez, és még sorolhatnánk.
Foster az 1980-as és 1990-es években tartotta a ujját a zenei világ ütőerén, 1985-ben ráadásul a Rolling Stone magazin a Bombasztikus popgiccs mesterének kiáltotta ki, amit ki lehetett a szerelmes dalok terén hozni, azt ő kihozta. Írt Whitney Houstonnak számot, dolgozott Michael Jacksonnal és Madonnával, sőt, a bulvárvilágban sem ismeretlen, négy házasságon van túl. Legutóbb egy ismert modellcsalád fejét, Yolanda Hadidot vette el, de 2017 májusában vége lett a kapcsolatuknak. A Vanity Fair hosszú cikkéből kiderült, hogy Foster életében először szingli, és nem szokott hozzá. Azt mondta, hogy szeret házasságról házasságra szállni.
Az egyértelmű, hogy Foster egy régi motoros, és nem véletlenül dolgozhatott annyi hírességgel, de azért maradjunk annyiban, hogy Foster elsősorban egy zeneipari háttérember, aki elsősorban a szakmának mond valamit – pláne Magyarországon ismeretlen –, és nem a szólókarrierjével szerzett elismerést.
Esélyes, hogy zongorázik, legalábbis Andrea Bocelli mellett ezt tette. Egy kis ízelítő: