Közélet

Ismételni sem lehet Havas műsorait az ATV-ben

Görög Zita is kikérte magának a műsorvezető viselkedését.

Ismétlésekben sem kerülhet képernyőre Havas Henrik az ATV-ben – írja a Blikk. A lap információi szerint ezt egy keddi rendkívüli értekezleten döntötték el, amelynek kimenetelét az is nagyban befolyásolta, hogy újra elővettek egy három évvel ezelőtti felvételt. Ezen az látható, hogy a Hal a tortán adásában Görög Zita felháborodva utasítja rendre a mellette ülő Havas Henriket, aki állítása szerint többször hozzáért a combjához.

A felvételen Havas visszakérdez, hogy mikor ért a modell combjához, amire Görög Zita annyit válaszolt, hogy az autóban végig. Bár Havas többször elnézést kért, Görög Zita sértőnek nevezte az újságíró viselkedését. A modell most nem kívánta a Blikk megkeresésére kommentálni az akkor történteket.

A lap Havas Henriket is megkérdezte arról, hogy mire számít, milyen eredménye lesz az ATV belső vizsgálatának, amit azután indítottak, hogy Baukó Éva és Molnár Anikó azt állította, a műsorvezető zaklatta őket. Havas ezúttal is csak annyit válaszolt, hogy nem foglalkozik a dologgal. „Tudom, hogy udvariatlan vagyok, de most leteszem a telefont” – zárta le a beszélgetést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik