Sport

Doppingügybe keveredett Chris Froome

Pozitív tesztet produkált Chris Froome, a francia és a spanyol kerékpáros körverseny idei győztese.

A Guardian és a Le Monde szerdai számában megjelent hírt megerősítette a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) is. A szervezet tájékoztatása szerint Froome-nak a Vuelta során szeptember 7-én adott mintájában

az asztmás rohamok kezelésére és megelőzésére alkalmas szalbutamol magas szintjét, a megengedett érték kétszeresét mutatták ki.

A négyszeres Tour de France-győztes brit engedéllyel használja a készítményt, a Vueltán azonban elmondása szerint „rosszabbodott az állapota”, így csapatának, a Sky orvosának javaslatára és engedélyével növelték a megszokott adagját.

Mint mindig, ezúttal is nagyon figyeltünk arra, hogy ne használják többet a megengedett adagnál

– nyilatkozata a 32 éves kerékpáros. Hozzátette: az UCI-nak jogában áll ilyen esetben részletes vizsgálatot kezdeményezni, amelyhez ő és csapata megad minden szükséges információt.

Chris Froome, miután ismét megvédte címét a Tour de France-on, pályafutása során először nyerte meg a Vueltát.

Fotó: Europress/AFP/Lionel Bonaventure

Ajánlott videó

Olvasói sztorik