Sport

A kormány csak a 2017-es vizes-vb-t támogatná

A magyar szövetség beadta pályázatát a 2015-ös úszó- és műugró-világbajnokság megrendezésére, lehet, hogy korán.

Ruza József, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) főtitkára szerda délután az MTI-nek elmondta: Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára a MÚSZ-nak küldött mai levelében jelezte, hogy a jelenlegi gazdasági és pénzügyi körülmények között a 2017-es vb-rendezés megpályázását tartja időszerűnek.

Szerda délelőtt mi is beszámoltunk arról, hogy a szövetség – a kormányfő jóváhagyásával – még a szeptember 1-jei határidő előtt benyújtotta jelentkezését a 2015-ös vb megrendezésére.

“Ennek azért örülök, mert 2017-re már az ifjúsági olimpián szerepelt fiataljaink is beérnek majd” – mondta a főtitkár.

Szerda délelőtt a szövetség még arról tájékoztatott, hogy a kormányfő jóváhagyásával még a szeptember 1-jei határidő előtt benyújtotta jelentkezését a 2015-ös vb megrendezésére.

Ruza a 2015-ös viadallal kapcsolatban jelezte: a szövetség nem vonja vissza a jelentkezését, mert kiváló lehetőségnek tartja arra, hogy megismerje a vb-pályázati folyamatot.

A MÚSZ az elmúlt öt esztendőben négy Európa-bajnokságnak adott otthont: két felnőtt Eb-nek (2006, 2010), egy rövidpályás Eb-nek (2007, Debrecen) és egy ifjúsági kontinensbajnokságnak (2005).

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik