Közélet

Soros: Orbán rendszere jobban elnyomja az embereket, mint az orosz megszállás

Nem személyes, hanem elvi ellentéte van Orbánnal, aki „ki akarja irtani” az alapítványát.

Három videoüzenetet tett közzé csütörtökön Soros György a Nyílt Társadalom Alapítványok Youtube-csatornáján, amelyekben arról beszél, milyen tevékenységet folytatott Magyarországon, és mit gondol az őt ellenségnek tekintő kormányról.

A milliárdos onnan indul, hogy magyarországi gyermekkora boldog volt, még ha ez megdöbbentőnek is tűnhet belegondolva, hogy része volt az 1944-es német megszállás. Azt mondta, úgy érezte, ebbe nem pusztulhat bele, mert ott volt az apja, aki irányította, tanította és sok embernek segített. Ez vezette őt arra, hogy alapítványt hozott létre, amikor meggazdagodott, és erre fordította vagyonát.

Soros elmondta: először az 1970-es években jött vissza Magyarországra. Azt látta, húsz év alatt alig változott valami, teljesen be volt fagyva az ország, ugyanazok az épületek álltak, ugyanazok a villamosok jártak ugyanazokon a vonalakon, az egyetlen külső változás az Erzsébet-híd feljárója volt. Azonban amikor felszabadult a nép 1990-ben, néhány év alatt nagy változások történtek. Most is vannak változások, amik az üzletember szerint kevésbé jók – példaként említette, hogy Orbán a Várban csinál magának palotát, ami „kevésbé szimpatikus” a számára.

Szerinte a mostaninál még 1984-ben is jobb volt a helyzet, amikor Aczél György megengedte, hogy felállítsák a Soros-alapítványt. Azóta sokat tettek, ezt szeretné, hogy az emberek jobban megismerjék – példaként említette, hogy segítettek a vörösiszap-katasztrófa idején, vagy ingyen tejet adtak a gyerekeknek az iskolában. Szóba került az is, hogy fénymásológépekkel segítették a szamizdatok terjesztését. Soros szerint mindezt már elfelejtették az emberek, akik nem kapnak újabb hírt a tevékenységéről.

Felidézte: akkor ismerte meg Orbán Viktort, amikor létrehozta alapítványát, amely segítette a Fidesz létrejöttét. Orbánnak ösztöndíjat adtak, hogy Oxfordban tanuljon, de Soros úgy emlékszik vissza, hogy nem sok időt töltött ott, mert nagyon el volt foglalva a magyar politikával, sokat járt haza. Sokáig tartották a kapcsolatot, aztán megromlott a viszonyuk, mert Orbán nagyon megváltozott.

Soros szerint Orbán egyike volt azoknak, akik segítették a demokrácia létrejöttét, de azután ő alakította át a demokráciát egy „demokrataellenes rendszerré”, maffiarendszert teremtett, ahol vezető pozíciójukat arra használják, hogy uralmon tartsák magukat és személyesen meggazdagodjanak. Ez teljes ellentéte annak, amit Soros az alapítványával elő akart segíteni.

Azt mondta, bár Orbán szempontjából ő és alapítványa ellenségnek számít, neki nem személyes, hanem elvi ellentéte van.

Ő minket ellenfelének tekint és el akar távolítani Magyarországról, ki akar minket irtani. Én személyesen nem vagyok Magyarországon, de az emberek, akiket támogatok, ott vannak és ők érzik ezt az üldözést

– mondta. Úgy gondolja, a mostani rendszer jobban elnyomja az embereket, mint az orosz megszállás, akkor sikeresebben tudták támogatni a társadalmat abban, hogy információhoz és segítséghez jussanak. „Megteszem, amit tudok, de nehéz most” – mondta Soros.

Kitért arra, hogy büszke a CEU-ra, amire világsikerként tekint, de Orbán el akarja kergetni Budapestről. Azt mondta, az egyetemet száműzetésben is fenn fogja tartani, és amikor Orbán eltűnik, a CEU akkor is ott lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik