Sport

Edzője szakított a bulizós magyar vívóval

Iliász Nikolász (iliász nikolász, )
Iliász Nikolász (iliász nikolász, )

Szabó Bence, a kardválogatott két versenyzőjének edzője szerint egyik tanítványa a világbajnokság idején súlyos fegyelmi vétséget követett el, de ez eddig következmények nélkül maradt.

Az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében jelezte, hogy Iliász Nikolászról van szó, aki a számára balul sikerült egyéni versenyt követően nem jelent meg az edzésen, s mint kiderült, kiszökött a válogatott szálláshelyéről és hajnalig szórakozott, italozott.

“Iliász Nikolásznak sajnos nem sikerült az egyéni verseny, már a selejtezőben elbukott. Fontos feladatomnak tartottam, hogy a korai kiesés után segítsem őt a lehető legsikeresebb felkészülésben a csapatversenyre – írja Szabó Bence. – Ehhez képest Nikolász nem jelent meg az egyéni vereségét követő napon az edzésen, mert az állapota, saját bevallása szerint, ezt nem tette lehetővé. Kiderült, előző este kiszökött a válogatott szálláshelyéről és hajnalig szórakozott, italozott.”


Iliász Nikolász rossz fát tett a tűzre
Fotó: MTI

Szabó Bence úgy folytatja, hogy már akkor meggyőződése volt, a versenyzőnek a tettéért vállalnia kell a következményeket, és azonnal tájékoztatta a szövetség illetékeseit, az elnököt és a vezetőedzőt a történtekről.

“Hagytam magam meggyőzni, hogy a csapatversenyig káros lenne az ügy nyilvánosságra hozása. Ezzel együtt már akkor azon a véleményen voltam, hogy tekintettel a történtek súlyára haladéktalanul tisztázni kell a példátlan fegyelmezetlenséget, amivel becsapta edzőit és veszélyeztette csapattársai sikerét. Ráadásul kézenfekvő lett volna, hogy az egyéniben kiválóan teljesített, kirobbanó formában vívó Szatmári András szerepeljen Iliász helyén a csapatban” – tette hozzá.

Az olimpiai bajnok kardvívó, volt szövetségi kapitány szerint megmagyarázhatatlan, hogy a szövetség vezetői, a kezdeményezése ellenére nem találtak módot a történtek megbeszélésére, tisztázására.

“Edzőként, sportvezetőként és egykori élsportolóként egyaránt úgy érzem, azzal követném el az igazi hibát, ha tovább hallgatnék, és ezzel asszisztálnék az illetékesek azon törekvéséhez, hogy ez az elfogadhatatlan etikai ügy elfelejtődjön” – fogalmaz a közleményében a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, majd még hozzáteszi: meggyőződése szerint Iliász Nikolász magatartása válogatott sportolóhoz méltatlan, és egyetlen magyarországi szakszövetség sem engedheti meg magának, hogy egy ilyen súlyos fegyelmi vétség következmények nélkül maradjon.

“Mindig sportolópárti voltam, de a vagányságnak, a csibészségnek is van határa. A történteket értékelve a magam döntését meghoztam, Iliász Nikolásszal a közös munkát befejezettnek tekintem” – szögezte le.

A szövetség reagálása

“A történtekről – Szabó Bence nemrégiben kiadott közleményén kívül – semmiféle hivatalos, írásos információt nem kapott a Magyar Vívó Szövetség – reagált az MTI-nek az edző által leírtakra az MVSZ. – Somlai Béla, a kardcsapat vezetőedzője Szabó Bence szóbeli jelzése után úgy döntött, nem kíván változtatni az összeállításon. A világbajnokság befejeztével fegyelmi bizottságunk minden érintett részletes meghallgatásával kivizsgálja az ügyet, és súlyának megfelelő döntést hoz.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik