Belföld

Még idén kap hárommilliót minden állami fogorvos

Váratlan pénzesőről ír a Magyar Idők: minden közpénzből finanszírozott fogorvos hárommiliós támogatást kap év végén. Így összesen 7,6 milliárd forintot oszt ki az állam körülbelül 2500 praktizáló fogásznak.

A lépés feltehetően annak köszönhető, hogy az állami rendszerben dolgozó fogorvosok munkalassító demonstrációt tartottak szeptember elején. Ezzel arra akarták felhívni a figyelmet, hogy az állami egészségügyi rendszerben fenntarthatatlan egy-egy fogorvosi praxis.

Jelenleg átlagosan nyolcszázezer forint egy praxis havi bevétele, ebből kell fedezni a fogorvosok saját fizetését és az asszisztenciáét, ezek járulékait, a rezsiköltségeket, valamint megvenni a betegellátáshoz szükséges anyagokat, fogyóeszközöket. 

A munkalassítást szervező Nagy Ákos, keszthelyi fogorvos azt mondta a lapnak, hogy örül a hárommiliiós támogatásnak, szerinte ez jó lépés a fenntartható finanszírozás felé. Azt jósolja, ha megemelik 1,4-1,6 millió forint környékére a fogorvosi praxisok havi támogatását, akkor a jelenleg üres helyekre is sikerülhet orvosokat találni.

Kiemelt kép: Hernádi Katinka tanársegéd (b) és Kovács Fanni másodéves hallgató parodontológia gyakorlaton a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Fogorvostudományi Kar Parodontológia Tanszékén.
MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik