Belföld

Lemondathatja a Jobbik a zsidózó és cigányozó tagozatvezetőt

Erős Erzsébet a határon túli magyarok szavazati jogát is elvenné. A párt szerint lesz következménye ennek.

Akár le is mondathatják a Jobbik nyugdíjas tagozatának alelnökét, aki Facebook-bejegyzéseiben zsidó- és cigányellenes, illetve az erdélyi magyarokat sértő kijelentéseket tett – erről Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke beszélt, újságírói kérdésre válaszolva.

Egy kormányközeli portál írt arról szerdán, hogy Erős Erzsébet arról írt a közösségi portálon, hogy a zsidók ne vegyenek részt a politizálásban, a határon túli magyarok szavazati jogát pedig megvonná. Egy interjúban pedig arról beszélt, hogy a magyar nép vesztét okozza, hogy „a szeretet népe és túlságosan elfogadó, befogadott, elfogadott zsidót, cigányt”, akik nem érezhetik magukat magyar embernek.

Z. Kárpát azt mondta: a Jobbik nem következmények nélküli párt, foglalkoznak az üggyel, és ha lezárul a vizsgálat, beszámolnak a várható fejleményekről. Hozzátette, reméli, hogy a következménynélküliség más pártok esetében is megszűnik. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik