Tech

Internetes feketelista

Az Egyesült Államok kongresszusa internetes fekete lista bevezetését tárgyalja a héten.

Annak ellenére, hogy Obama elnök a napokban arra hívta fel a világ államait, hogy ne cenzúrázzák az online tartalmakat.

A javaslat szerint nem egy, hanem egyből két indexet kellene követniük az internet kiszolgálóknak. Az egyikhez bíróságok adhatnának hozzá domain neveket és az ezen szereplőket kötelezően ki kell szűrni, míg a másik listát a főügyész egészítheti ki. Ez utóbbi csak egy ajánlás lenne.

A szenátus igazságügyi bizottsága várhatóan ezen a héten fogadja el az előbbiekről szóló törvényt – számos honlap online petíciókkal próbálja meg felhívni ennek aggályosságaira a figyelmet.

Tim Berners-Lee, akit az internet atyjának tekintenek, úgy fogalmazott, hogy az online világnak jogilag nem szabadna eltérnie a fizikaitól. Elmondása szerint nem illendő, hogy valakit jogi eljárás nélkül tiltsanak el attól, hogy másokkal kapcsolatot teremtsen az internet segítségével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik