Belföld

Több bűncselekménnyel is gyanúsítják az elütött bankrablót

Indítványozza az ügyészség annak a 33 éves budapesti férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú kirabolt egy bankot csütörtökön Kőbányán, és akit menekülés közben elütötte egy autó – tájékoztatta a 24.hu-t Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A kényszerintézkedés elrendeléséről szombat délelőtt döntenek, méghozzá a bíróság épületében, ugyanis a kórházból – ahol súlyos fejsérülései miatt ápolták – már átszállították a fogdára.

A 24.hu úgy tudja, jelenleg is vannak folyamatban lévő ügyei, garázda jellegű bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják.

Arról írt a Bors pénteken, hogy a  férfi két éve szabadult a börtönből, korábban hat évet kapott emberölés kísérlete miatt

Ahogy arról beszámoltunk, a rendőrséget csütörtökön, nem sokkal háromnegyed 11 után értesítették, hogy a X. kerületben, a Kőrösi Csoma Sándor úton található bankot kirabolta egy fegyveres férfi, aki pénzt vitt el. A egyenruhások pár percen belül a helyszínre értek, a menekülőt a Kőrösi Csoma Sándor útnál, egy járdaszigeten érték utol. A támadó fegyvert fogott rájuk.

A férfinak ezúttal fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt kell felelnie.

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik