A december elsején kezdődő női kézilabda-világbajnokság felkészülése jegyében utazott Norvégiába a válogatott, lévén nem akármilyen tornára kapott tehát meghívást.
Lassan már a kézilabda klub-versenynaptár sem teszi lehetővé, hogy a válogatott huzamosabb ideig gyakoroljon együtt, így pont jókor jött a Möbelringen Kupa Kim Rasmussen 18 fős keretének.
Csütörtökön első ellenfélként mindjárt a 2016-ban olimpiai aranyérmes és Európa-bajnoki 6. helyezett orosz válogatottal kerültek szembe Görbiczék, akik ráadásul a mieink csoportjába nyertek besorolást a vb-n is.
A két gólos orosz sikerrel (35-33) zárult felkészülési mérkőzésen a kapitány már a vb jegyében kísérletezett. A belső posztokon Görbicz, Klivinyi és Tóth kapott lehetőséget támadásban a mérkőzés elején, Zácsik és Szekeres védekezett, a kapuban pedig Bíró kezdett, de nem működött olyan olajozottan a gépezet, mint ahogy azt az őszi Európa-bajnoki selejtezőkön a szerényebb játékerőt képviselő Koszovó és Fehéroroszország ellen tapasztaltuk.
Az ellenfél térfelén jól teljesítettünk, sok gólt lőttünk, a széleken jók voltunk és gyors indításgólokat is elértünk. A védelmünk viszont nem működött, holott tudtuk, mire számítsunk és azt is kaptuk az oroszoktól, de valahogy nem tudtuk véghezvinni azt, amit elterveztünk. A meccs megmutatta, miben kell még előre lépnünk, dolgoznunk kell tovább. Szűk két napunk van edzeni, szombaton a világ egyik legjobbja, a norvég válogatott vár ránk, egy szintén rendkívül gyors csapat
– értékelt a mérkőzést követően a szövetség honlapján Kim Rasmussen szövetségi kapitány. Van még pár nap javítani a formát.
(Kiemelt kép: MTI)
Női kézilabda-válogatott, Möbelringen Kupa, 1. forduló:
OROSZORSZÁG-MAGYARORSZÁG 35-33 (18-17)
OROSZORSZÁG: Utkina, Kalinyina (kapusok), Dmitrjeva 8 (1), Ilina, Kocsetova 3 (3), Makejeva 3, Makina, Malasenko, Manaharova 4, Markova, Matlasova, Petrova 1, Punko 3, Samokina 1, Saposnyikova, Szabirova 2, Vedekina 4, Vjahirjeva 6. Szövetségi kapitány: Jevgenyij Trefilov.
MAGYARORSZÁG: Bíró, Janurik (kapusok), Bódi 2, Görbicz 1, Háfra 2, Kisfaludy, Klivinyi 4, Kovács A. 1 (1), Kovacsics 8 (2), Lukács 3, Mayer, Mészáros, Schatzl 7, Szekeres 2, Szöllősi-Zácsik 1, Tóth G. 2. Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen.
Kiállítások: 8, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 4/4, ill. 6/3.
További eredmény:
NORVÉGIA-DÉL-KOREA 39-28 (22-12)
További program:
November 25., szombat:
16:00 Dél-Korea-Oroszország
18:15 Norvégia-Magyarország (tv: Sport1)
November 26., vasárnap:
16:00 Magyarország-Dél-Korea (tv: Sport2)
18:15 Norvégia-Oroszország
Női világbajnokság, 2017. december 1-17., Németország
Csoportbeosztás:
A-csoport (Trier): Franciaország, Románia, Spanyolország, Szlovénia, Angola, Paraguay
B-csoport (Bietigheim): Norvégia, Svédország, Csehország, Magyarország, Argentína, Lengyelország
C-csoport (Oldenburg): Dánia, Oroszország, Brazília, Montenegró, Japán, Tunézia
D-csoport (Lipcse): Hollandia, Németország, Szerbia, Koreai Köztársaság, Kína, Kamerun
A magyar válogatott csoportmérkőzései a B-csoportban:
December 2., szombat 20:30: Norvégia-Magyarország
December 3., vasárnap 18:00: Magyarország-Svédország
December 5., kedd 14:00: Magyarország-Argentína
December 7., csütörtök 14:00: Lengyelország-Magyarország
December 8., péntek 18:00: Csehország-Magyarország
A csoportmérkőzések helyszíne: Bietigheim-Bissingen, EgeTrans Arena.
Az A- és B-csoport továbbjutóinak nyolcaddöntőre Lipcsében kerül sor, az Arena Leipzigben.
A negyeddöntők helyszínei Lipcse és Magdeburg, az elődöntők, a döntő és a bronzmérkőzés helyszíne Hamburg.