Pénzügy

Itt tudták a legjobb áron eladni a lakásukat

A téglalakásoknál 281 ezer, a panellakásoknál 225 ezer forintos volt vidéken megyei szinten átlagban a legmagasabb ár a tavalyi második félévben. Eláruljuk hol, és azt is megnézzük, mennyit kérnek most jutányosan az eladók.

Budapesten

A Duna House adatai szerint 2014. második felében vidéken Győr-Moson-Sopron megyében vették a legmagasabb négyzetméteráron a téglaépítésű lakásokat, 281 ezer forintért, ami szinte megegyezik a fővárosi átlaggal (285 ezer forint). A második helyen, Somogy megyében az átlag 242 ezer forint/m2 volt. BAZ és Tolna megyék álltak a lista végén 100 ezer alatti átlaggal. Budapesten ugyanezt a típust az V. kerületben 421 ezer Ft/m2-ért vették, majd ezt követték az észak-budai kerületek. A fővárosban 200 ezer Ft/m2 alatt a X., XX., és XI. kerületekben lehetett vásárolni.

Panelfront

A panellakások szintén GyMS megyében keltek el a legmagasabb négyzetméteráron, pontosan 225 ezer forintért, ami még a fővárosi átlagot (192 ezer forint) is felülmúlta. Ezeket a régiókat Hajdú-Bihar megye követte 164 ezer forintos átlaggal. A megyei rangsor végén Borsod-Abaúj-Zemplén megye áll 90 ezerrel és még ezt is alulmúlja Tolna megye, ahol 2014. második felének összesített átlaga alapján 84 ezer forintba került a panellakás négyzetméterenként.

Budapesten a legdrágább kerület a XI. volt ebben a típusban, itt 247 ezer forintos átlagon vették a lakásokat. A XIII. követi 226, majd a XVI. 208 ezres átlaggal. A népszerű XIV. kerület volt a következő, ahol 205 ezer forintot fizettek a panelek négyzetméteréért. A többi kerület már 200 ezer forint alatti átlagot mutatott. A listát a XVIII. kerület zárta, ahol 156 ezer forintért keltek el a panelek négyzetméterenként.

És most?

Ehhez képest a Költözzbe.hu-n a mostani átlagos kínálati árakat találjuk. A portál statisztikája szerint a magyarországi átlagos lakás négyzetméterára jelenleg 249 ezer forint. A legtöbbet, átlagosan 308 ezer forintot a budapesti lakástulajdonosok szeretnének kapni az eladásra kínált ingatlanjukért. Az ország második legdrágább területe a kínálat alapján Győr-Moson-Sopron megye, 288 ezer forinttal. A túlsó véglet Nógrád megye, ahol mindössze átlagosan 81 ezer forintért hirdetik az eladó lakásokat.

Ezúttal a megyei első helyezettnél néztünk körül, ott is a megyeszékhelyen, Győrben. Érdekes lehet ez a kérdés például azoknak, akik az ország keleti feléből a nyugati felébe készülnek, munka reményében, hogy aztán esetleg ott verjenek gyökeret.

Arra voltunk kíváncsiak milyen a kínálat kétszobás panellakásra, mik a legjobb ajánlatok. 8 millió forint alatt most egyetlen eladó kínált lakást, és további ketten kicsivel 8 millió felett.

Gyárváros – 7,9 millió

Az 53 négyzetméteres panel a negyedik emeleten található, erkélyes, részben felújított a tulaj szerint. A konyhabútor pl. új, a fürdőszoba is új burkolatot kapott és műanyag nyílászárókat szereltek be. A szobák parkettásak, a fűtés konvektoros, a környék nyugodt. A belváros 15 perc sétára van.
A házat egyébként, azt írják, jövő évben fogják korszerűsíteni, szigetelni. Hogy ez azóta megtörtént-e már, azt nem tudni, merthogy egy éve hirdetik a lakást.

 

Az ár pedig igazán ígéretes, 38 százalékkal kedvezőbb négyzetméterre vetítve (149 ezer forint), mint amennyit a győri kétszobás panelokért kérnek általában az eladók (240 ezer forint).

Ifjúság körút – 8,39 millió

Négyemeletes ház második szintjén található a következő legkedvezőbb árú ajánlat. A jellemzésből még az derül ki, hogy a szobák szőnyegpadlósak, és itt is műanyag nyílászárók vannak már. A 49 négyzetméteres lakás távfűtéses, és azt írják, a belváros közel van. A képek alapján a tulajdonos szereti a színeket.

 

A szintén egy éve árult ingatlan négyzetméterára 171 ezer forint, 29 százalékkal olcsóbban kínálják az átlagnál.

Szabadhegy – 8,5 millió forint

A „harmadik helyezett”, úgyszintén 49 négyzetméteres magasföldszinti panelt is részben felújították, ami a leírás szerint a nyílászárók cseréjét jelenti. A háztömb szigetelésének pályázata pedig folyamatban volt egy éve, amikor felkerült a hirdetés. De hogy azóta elkészült-e, arról nincs információ.
A szobákban laminált parkettás a burkolat, a többi helyiségben pedig műpadlós. Ami érdekesség, hogy az ablakok egy tóra néznek (ez mondjuk nem látszik a fotók alapján). És akinek ez fontos, garázst is lehet vásárolni, 2,2 millió forintért.

 

Az előző ajánlatokhoz képest ennek a négyzetméterára (173 ezer forint) is alatta van az átlagnak, 28 százalékkal.

Legutóbb az néztük meg, hogy Budapesten melyik kerületben lehet a legjobb árban kétszobás lakást kapni. Ha kíváncsi, olcsóbbak voltak-e, mint a győri ajánlatok, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik