Közélet

Igazán kitartó a világ legöregebb diktárora

A várakozásokkal ellentétben nem jelentette be lemondását vasárnap esti televíziós beszédében Robert Mugabe zimbabwei államfő, és közölte, hogy ő fog elnökölni pártja decemberi kongresszusán.

Mindez az után történt, hogy a hadsereg által házi őrizetbe vett 93 éves vezetőt a kormánypárt, a Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetsége – Hazafias Front (ZANU-PF) központi bizottsága vasárnap leváltotta pártelnöki tisztségéből, és bejelentették, hogy ha hétfő délig nem mond le az államfői tisztségről, kedden a parlament megindítja ellene az alkotmányos vádeljárást.

A szemünk láttára bukik meg a világ legöregebb diktátora
A 93 éves Robert Mugabe 37 évig vezette Zimbabwét, utódja a Krokodil lehet. De nem mond le, elmozdíthatják.

Mugabe vasárnap tárgyalt a katonai vezetőkkel, és az elnöki hivatal egyik nevének elhallgatását kérő illetékese a televíziós beszéd előtt arról tájékoztatta a sajtót, hogy az államfő beleegyezett a lemondásba. „A kongresszus néhány hét múlva összeül. Én fogok elnökölni a vitán” – mondta ezek után általános meglepetésre Mugabe.

Robert Mugabe televíziós beszédét nézik az emberek Hararéban. Fotó: MTI/AP/Ben Curtis

A televízióban mondott esti beszédében Mugabe elismerte, hogy bírálja őt pártja, a hadsereg és a közvélemény, de nem beszélt az esetleges lemondásáról.

A zimbabwei háborús veteránok vezetője, Chris Mutsvangwa, a Mugabe menesztését célzó kampány vezetője a televíziós beszéd után a Reuters brit hírügynökségnek megerősítette, hogy folytatják a tervezett alkotmányos vádemelési eljárást, és tömegtüntetéseket ígért szerda estére.

A 93 éves Mugabe az ország 1980-ban történt függetlenné válása óta vezette az országot. A válság november 6-án kezdődött, amikor Mugabe menesztette alelnökét. Emmerson Mnangagwa elhagyta az országot, menesztésével az elnök felesége, Grace Mugabe tűnt az utódlásra esélyes jelöltnek. November 13-án a vezérkari főnök bejelentette, hogy a hadsereg nem habozik közbelépni a politikai feszültségek csillapítása érdekében. Másnap páncélozott járművek jelentek meg Harare elővárosaiban. A katonák éjjel bevonultak a városba, átvették az ellenőrzést az állami műsorszolgáltató felett. Szerdán a hadsereg bejelentette, hogy átvette az ország irányítását a kormánytól, Mugabét pedig házi őrizetbe helyezték.

Gucci Grace hatalmat akart, de tankok elől kellett elszaladnia
Az öreg gárda és a kormánypárt ifjai addig marták egymást a hatalomért Zimbabwében, amíg a hadsereg meg nem puccsolta az egész rendszert.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik