Sport

Kilencedik helyen végeztek Szász Emeséék

Csak egyszer kapott ki a női párbajtőr-válogatott a párizsi vb-n. A legrosszabbkor, az első meccsen.

A Szász Emese, Antal Edina, Takács Emese, Budai Dorina összeállítású együttes – elsősorban Szász jó befejezésének köszönhetően – simán vette az akadályt a japánokkal szemben, majd a svájciakat nagy küzdelemben, az olaszokat pedig reménytelen helyzetből felállva verte.

Ezért nagyon fájó az első meccsen elszenvedett vereség Dél-Korea ellen.

“Egyszerűen nem tudom, mit történt, teljes rövidzárlat, egy sötét folt – utalt vissza Szász letörten az elrontott délelőtti mérkőzésére. – Nem akartam sietni, egy darabig nem is történt semmi, aztán gyorsan kaptam három találatot, gondoltam, akkor megyek előre, és megpróbálok tust adni, de egyszerűen nem találtam el ellenfelemet. Nagyon sajnálom, ami történt.”

“Reálisan jobbak voltak ezek a dél-koreaiak, mint mi, a világranglistán is előttünk állnak, de szomorú, hogy miután kézben tartottuk a mérkőzést, mi vezettünk, a végén a nagyágyúnk kikapott. Hogy miért, azt valakinek meg kell fejtenie, mert én nem tudom rá a választ – nyilatkozott Kulcsár Győző szövetségi kapitány, ugyancsak a délelőtti összecsapással összefüggésben.

A kapitány azt is hozzátette, a csapat jó úton jár, és a riói olimpiára érhet be.

A magyar csapat eredményei:

Koreai Köztársaság-Magyarország 41-34
Magyarország-Japán 30-15
Magyarország-Svájc 45-42
Magyarország-Olaszország 40-39

Ajánlott videó

Olvasói sztorik