Foci

Csatárra vadászik a Bayern München

Jupp Heynckes, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője jelezte, hogy a klub januárban szeretné leigazolni Sandro Wagnert, a rivális Hoffenheim német válogatott csatárát.

A menedzser elmondta, hogy Hasan Salihamidzic, a Bayern sportigazgatója már tárgyalt a hoffenheimi kollégájával, Alexander Rosennel.

A szakember nem árulta el, mire jutott egymással a két sportigazgató, annyit azonban megjegyzett, hogy alapesetben egy ilyen jellegű téli klubváltást nehéz kivitelezni.

A hétszeres német válogatott Wagner a – Szalai Ádámot is foglalkoztató – Hoffenheim legjobb csatára, a mostani szezonban kilenc bajnoki mérkőzésen négy gólt szerzett, míg az Európa Ligában eddig kétszer volt eredményes.

A 29 éves támadó számára csábító lehet a Bayern München, amelyhez visszatérne, gyerekkorától ugyanis egészen 2008-ig a bajoroknál játszott, és négyszer pályára is lépett a bajnokságban a felnőtt csapatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik