Közélet

Újabb Fidesz-kétharmadot hozhat a külhoni magyarok mozgósítása

Alacsony hazai részvétel esetén ez három pluszmandátumot is jelenthet.

Akár az újabb kétharmadot is elhozhatja jövőre a Fidesznek az, hogy jelentős közpénztömeg felhasználásával mozgósítják a külhoni magyarokat – írja a Magyar Nemzet. Nagyon alacsony hazai részvétel esetén ez akár három pluszmandátumot is jelenthet a pártnak.

Csütörtökig 303 250-en szerepeltek a magyarországi lakcímmel nem rendelkezők névjegyzékében. Kétharmaduk még az előző választásra regisztrált, ők a regisztrációtól, vagy a legutóbbi választási részvételüktől számított tíz évig benne maradnak a névjegyzékben. Az elmúlt négy évben leginkább az újonnan honosított magyar állampolgárok jelentkeztek be a névjegyzékbe.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda hétfőn közzétett szerződéslistájából kiderül, hogy 250 millió forintba került Orbán Viktor júliusi levele a külhoni magyaroknak, amelyben emlékeztette őket, hogy 2010 után a fideszes többségű parlament egyik első döntése volt a kettős állampolgárság megadása, és sürgette a választáson való részvételhez szükséges regisztrációjukat. Októberben a Nemzeti Választási Iroda is levelet küldött a mintegy 650 ezer szavazókorú külhoni magyarnak.

A 2014-es választáson 193 ezer külhoni magyar szerepelt a névjegyzékben, közülük 158 ezren szavaztak, ebből 128 ezer szavazat volt érvényes. Ebből kiindulva a következő választáson az érvényesen szavazók száma megközelítheti a 200 ezret.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik