Belföld

Momentum: egyéni jelöltre is szavazhassanak a határon túli magyarok

Reagált a Momentum Gyurcsány Ferenc azon javaslatára, hogy a magyar állam vegye el a szavazati jogot a határon túliaktól. A Demokratikus Koalíció ugyanis aláírásgyűjtést indított azért, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit. Tegnap megírtuk, hogy körülbelül egy kecskemétnyi szavazat a tét.

Kecskemétnyi új szavazó jöhet a határon túlról
A felpörgetett honosítási program akár 3-4 százaléknyi pluszt hozhat a Fidesznek, de lehet ez még sokkal több is.

A Momentum közleménye szerint Gyurcsány lépése

nem szól másról, mint a politikai haszonról – és közben magyart fordít magyar ellen.

Fekete-Győr András pártjának „a Fidesz kirekesztő nemzetképe” sem tetszik, ezért azt javasolják, a lehető legtöbb magyart vonják be a politikai döntésekbe.

A Momentum már programbemutatóján is beszélt a „nagyobb Magyarország” koncepciójáról, ami azt jelenti, hogy az összes magyar véleményét becsatornáznák a döntéshozásba. A választáson ezt úgy képzelnék el, hogy

  • külhoni magyarok számára külön választókörzeteket hoznának létre, így a listás szavazat mellett egyéni szavazathoz juttatnák a határon túli magyarokat,
  • a kivándorolt magyaroknak biztosítanák a levélben szavazás lehetőségét,
  • nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli minisztert neveznének ki.

A megvalósítás terhe nem nyomja az 1-2 százalékra mért párt vállát, de legalább most már tudjuk, mit változtatnának a törvényeken ebben az ügyben.

Nagy meglepetés nincs: a levélben szavazó határon túliak szinte kivétel nélkül a Fidesz-KDNP-re szavaztak az előző országgyűlési választáson. Azok, akik kivándoroltak és nem szavazhatnak levélben pedig sokkal nagyobb arányban ellenzékiek.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik