Belföld

Az EU „sakk-mattot adott Orbánnak”

Mivel nem tud a menekültekkel való riogatás nélkül élni, így a DK szerint most nehéz helyzetbe került.

Az Európai Parlament csütörtökön nagy többséggel, a jobb- és baloldali frakciók közötti egyetértéssel fogadta el az új közös európai menekültpolitikáról szóló javaslatot. A DK képviselői igennel, a fideszesek nemmel szavaztak.

Molnár Csaba és Niedermüller Péter nagy előrelépésként értékelte a migráció közös európai kezelésében, hogy többé nem kizárólag a tagállamokra hárul a menekültügy megoldása. Azt az Unió pénzéből, az Unió irányítása mellett kell megoldani.

Az EU ezzel nemcsak a menekültválság megoldása felé tett nagy lépést, hanem sakk-mattot adott Orbánnak is, aki a közös európai fellépés elutasításával Magyarországra terhelné a menekültügy kezelését.

A DK képviselői idézik az eurobarométer közvélemény-kutatását is, amely szerint a magyarok több mint kétharmada európai és nem tagállami megoldást szeretne menekültügyben. Szerintük ennek az igénynek tett eleget az Európai Parlament.

A DK  a magyar emberek többségével egyetértésben a közös európai fellépésben és a közös európai határőrizetben látja a megoldást és felháborítónak tartja, hogy a fideszesek szembementek a magyarok többségével és a közös európai fellépés ellen szavaztak. Ezt azzal magyarázták, hogy Orbánék nem tudnak a menekültekkel való riogatás nélkül élni, mert nem lenne ki ellen hergelniük a magyarokat a választási kampányban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik