Aubrey Black élete hat évvel ezelőtt vett gyökeres fordulatot és minden egy fotóval kezdődött. A most 42 éves új-zélandi anyuka mormonként nevelkedett, egészen 30 éves koráig gyakorolta is a rendkívül szigorú, kötött szabályrendszer szerint működő vallást, a gyermekeit is eszerint nevelte. Az élet azonban úgy alakította a dolgokat, hogy Aubrey ma már nem mással, mint
![„Azt mégsem mondhattam, hogy anyu pénzért dug pasikkal” – így mondta el a gyerekeinek az escort anyuka, hogy pornózik 1](https://i2-prod.mirror.co.uk/incoming/article11526012.ece/ALTERNATES/s615b/How-a-Mormon-mother-of-two-started-making-hundreds-of-thousands-as-an-escort.jpg)
Az nő eredetileg fotózással foglalkozott és úgy került közel ehhez a világhoz, hogy elvállalt egy munkát, ahol escort lányokat kellett fotóznia. Az igazi törést azonban az okozta Aubrey-nál, hogy a lánya, aki rengeteget segített neki, elköltözött az Egyesült Államokba a barátjához. Az anyuka így egyedül maradt a kisfiával, akit gondoznia kellett, ráadásul mellette a munkáját sem hanyagolhatta el.
Az anyuka a mindössze 10 éves fiának úgy próbálta elmagyarázni, hogy mivel foglalkozik, hogy „lebutította” a valóságot.
Azt mondtam neki, hogy anya férfiakkal randizik pénzért, azt mégsem lehetett, hogy anya pénzért dug férfiakkal.
Bailey akkor megértette a dolgot, de a ma már 17 éves fiú haragszik az édesanyjára, hogy ezt a munkát választotta. Aubrey állítása szerint a fia valóságos kutatómunkát folytatott, hogy megtudja, mit csinál valójában, amikor dolgozik. A nő szerint a fia a mai napig dühös, de úgy van vele, hogy minden tini dühös az anyjára, majd kinövi.