Média

Beszáll a startupvilágba az RTL Magyarország

Vidus Gabriella, RTL Magyarország
Vidus Gabriella, RTL Magyarország

R-Time Ventures néven startupbefektetőként is megjelenik a jövőben a piacon az RTL Magyarország – jelentette be Vidus Gabriella, a médiavállalat vezérigazgatója a Marketing&Mediának. Vidus a lap szerint az Országos Marketing Konferencia második napján ismerteti majd az R-Time Ventures-zel kapcsolatos részletes terveit, de a vezérigazgató már most nyilatkozott a lényegről. A vezérigazgató azt mondta lapnak, hogy az R-Time Ventures nem készpénzt, hanem a tévétársaság felületeit nyújtja majd startupoknak marketingtevékenységük támogatására.

Egyfajta marketing-ugródeszka leszünk, egy kiválasztási folyamat végén

– mondta Vidus, aki azt is elárulta, hogy az általuk felajánlott médiafelület együttes értéke több száz millió forintot tesz majd ki évente. Hogy hány cég között oszlik majd meg ez az összeg, az a termékektől függ – tette hozzá.

A vezérigazgató a magazinnak a megújuló digitális felületükről, az online videós robbanásról és arról is nyilatkozott, hogy a digitális jogok esetén nem pusztán tartalombeszállítók szeretnének lenni, hanem egy újfajta együttműködési lehetőség nyílik meg a disztribúciós partnerek felé, mellyel a digitális tartalmakat tudják becsomagolni és továbbértékesíteni.

Számunkra és számukra is egyre fontosabbak a másodlagos jogok, mert a klasszikus televíziós piac alakulása miatt nem pancsolunk a jólétben. Végre alkalom nyílik arra, hogy egyedi megállapodásokat tudjunk kötni. A disztribútorok ugyanis eddig csak a lineáris jogért fizettek, a live streamért nem. A digitális jogok esetén pedig mi nem pusztán tartalombeszállítók szeretnénk lenni, hanem platformpartnerek.

Kiemelt kép: Vidus Gabriella. Fotó: RTL Magyarország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik