Belföld

Áldozathibáztató „apajogi” konferenciát nyit meg az államtitkár

Egy olyan, máshol már komolytalannak számító elméletről tanácskoznak, amit kifejezetten az erőszakos cselekményt elkövető férfiak védelmére találtak ki.

A „PAS-szindróma” („szülői elidegenítési szindróma”) alapjait és jogi értelmezését hirdeti november 30-i konferenciáján egy magyar „apajogi” szervezet. Az EMMI Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztályának támogatásával szervezett rendezvényt Nyitrai Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyitja meg – írja a Mérce. A portál arra mutat rá, hogy a „PAS-szindróma” valójában nem más, mint a családon belül erőszakos cselekményt elkövető férfiak egyik kifogása.

Az elmélet kiötlője, Richard Gardner szerint a „PAS-szindróma” elsősorban gyermekfelügyeleti viták során jelentkezik, és főleg abban nyilvánul meg, hogy a gyerek indokolatlanul rágalmazza a tőle külön élő szülőt, mert az elidegenítő szülő ezt sulykolja. Az elméletet a szakmai szervezetek elutasítják.

A Mérce arról ír: a „PAS-szindróma” teóriáját először az Egyesült Államokban kezdték terjeszteni, az 1980-as évek közepétől az 1990-es évek közepéig, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy a bántalmazó kapcsolatból kilépő, és a bántalmazótól a gyerekeit megvédeni próbáló nőket egy további eszközzel elhallgattassák és büntethessék. A jogi védekezés egyik módszere, hogy a nyomozás tényeivel nem foglalkozva, és az az által megállapított erőszakot egyenesen tagadva a megvádolt a másik szülő általi „elidegenítésre” hivatkozik.

A teóriát, amit az amerikai bíróságok többsége már figyelembe sem vesz, a budapesti konferencia igazi újdonságként mutatná be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik