Bár tudjuk, hogy sokan csodájára járnak nemzeti fizetőeszközünk lejtmenetének, mi azért most inkább hagyjuk magunkat lenyűgözni a víz legnagyobb földi esésével, vagyis a föld legnagyobb vízesésével. Nem, ez nem a Niagara lesz – bár persze is hatalmas, és mesés -, de ez máshogy a leg-leg-leg. Ez a legmagasabb pontról aláhulló vízfolyam, vagy még pontosabban, a leghosszabb zuhanást produkáló folyam, a Salto Ángel, magyarul az Angyal vízesés. A Venezuelában található természeti csoda, ezt a nevét nem az égi segítőkről kapta, hanem a vízesés fölött először átrepülő pilótáról Jimmie Angelről, eredeti elnevezése pedig Kerepakupai Vená (a legmélyebbre zuhanó vízesés). Íme, egy röpke kis filmecske, a majd ezer méteres (979) zuhatagról, amely a Canaima Nemzeti Parkban, az Auyantepui hegyen található.
- 13:01 1500 köbméter szemetet szedtek össze a magyarországi erdőkben
- 13:00 Mardoll régi családi fotókat posztolt anyák napján, Yvonne Dederickről is mutatott kiskori képeket
- 12:54 Azahriah nem akar látszódni a róla készített filmben, aminek most itt az előzetese
- 12:37 Űrtechnológiai gyártóközpontot épít Martonvásáron a 4iG
- 12:36 Szász Júlia: A lelki munka csak most jön, hogy végre összeforrtak a csontjaim
- 12:12 Rácz-Gyuricza Dóra a gyereknevelésről: Képzeld el, hogy te zokogsz a földön, az esne jól, ha ölbe vennének, vagy ha megráncigálnának?
- 12:11 Nők 40: fontos kérdést tisztáztak a nagymamák előnyeiről
- 12:05 Haldokló tengeri óriás sodródott partra
- 12:00 Ha nem kap több lehetőséget, inkább eligazol a Barca brazilja
- 11:58 Nyomozás indult a Richter cirkusz előadásán történt súlyos baleset ügyében
- 11:57 Emily Blunt azt mondja, volt, hogy a hányinger kerülgette, amikor meg kellett csókolnia egy-egy színészkollégáját
- 11:55 Szijjártó szerint történelmi jelentőségű a kínai elnök látogatása
- 11:47 Kikeltek az első fiókák a bekamerázott seregélyesi gólyafészekben
- 11:46 Előkerült a budaörsi repülőtér tervpályázatának rég elfeledett pályaműve
- 11:40 Nagyot ugrott Azahriah, de a kanyarban sincs Rúzsa Magdihoz képest
- 08:36 Videón, ahogy egy családjával lévő nő lazán lenyúl egy teli pénztárcát a komáromi gyógyfürdőben
- 06:25 A NAV kórházak ellen indított végrehajtási eljárást
- 06:30 Egy Facebook-csoportban tudta meg, hogy pasija egyszerre 80 nővel csalta
- 07:28 Ferrari-pilóta büntetése miatt változott a Miami Nagydíj végeredménye
- 07:49 ValóVilág: VV Geri csak VV Reni lábujjait tudta nézni a stúdióban
- 11:26 Szerdától megint csökkennek az üzemanyagárak
- 08:24 Korábban az Éjjel-Nappal Budapestben is szerepelt a ValóVilág 12 egyik versenyzője
- 07:52 Öccse helyett akart vizsgázni egy férfi Kecskeméten
- 07:31 Személyvonat elé hajtott egy kamion Baján
- 10:44 Prostitúcióra kényszerítette a saját feleségét, annak lányát és az albérlőjét, miközben nézte és videóra vette az aktusokat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!