Belföld

Felmentették a tolvajok üldözése miatt elítélt nőt

A Kúria szerint nem is történt bűncselekmény.

A Kúria bűncselekmény hiányában felmentette azt a nőt, akit korábban azért vádoltak meg, mert autójával üldözőbe vett motoros tolvajokat, akik közül az egyik eközben meghalt.

A tolvajok 2012 decemberében a fővárosi csúcsforgalomban, a piros lámpánál álló nő autójának ablakát bezúzták, elvették a táskáját. A nő autójával üldözőbe vette őket, közben a motor felborult, az egyik tolvaj meghalt.

A bíróságok korábban első fokon, majd jogerősen is felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a nőt közúti veszélyeztetés és rongálás miatt. A Kúria viszont azt mondta ki, hogy a vádlott jogos védelmi helyzetben volt, magatartása nem volt veszélyes a társadalomra, nem követett el bűncselekményt, csak alkotmányos jogával élt. Mint korábban megírtuk, az életben maradt tolvajt szintén elítélték, ő egy év hat hónap fogházat kapott három évre felfüggesztve.

Az autós a 24.hu-nak részletesen beszélt a történtekről, azt mondta, az ember évekig tanul, dolgozik, adót fizet, gyereket nevel,

távolról sem ismeri a bűnt, és egyszer csak gyilkost akarnak csinálni belőle.

A nő hozzátette, ha a bíróság nem az ő oldalára áll, akár le is üli büntetését, de a döntést soha nem fogja igazságosnak tartani.

kolosy téri motorosbaleset (kolosy tér, motorosbaleset, )
Gyilkosként látná a bíró a tolvajt "halálba üldöző" autóst
„Az ember évekig tanul, dolgozik, adót fizet, gyereket nevel, távolról sem ismeri a bűnt, és egyszer csak gyilkost akarnak csinálni belőle” – mondta a sofőr.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik