Élet-Stílus

Felpöröghet a turizmus

SZEP-kartya(960x640)(1).jpg (SZÉP kártya)
SZEP-kartya(960x640)(1).jpg (SZÉP kártya)

Felélénkülhet a belföldi turizmus a nagysikerű üdülési csekk helyére lépő SZÉP-kártyától.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége a belföldi turizmus élénkítését várja a Széchenyi Pihenő- (SZÉP) kártyától. Forgalma már most olyan ütemben bővül a szállodákban és a kereskedelmi szálláshelyeken, hogy a nyaralási szezonban, majd a későbbi hónapokban is túlszárnyalhatja az üdülési csekk korábbi forgalmát – állítják a Nemzetgazdasági Minisztériumnál.

Az üdülési csekknek az elmúlt években meghatározó szerepe volt a szállodák vendégösszetételének, forgalmának alakulásában. Amíg a 2000-es évek elején a magyarországi hotelek vendégéjszakáinak a 30 százaléka, addig néhány évvel később már közel fele magyar vendégekhez volt kapcsolható. Egyes vidéki szállodákban – a Balaton mellett, Sopronban, Hajdúszoboszlón – a hazai vendégéjszakák száma elérte a 70-80 százalékot is.

Az üdülési csekket felváltó SZÉP-kártya bevezetésével a döntően technikai jellegű problémák megszűntek, illetve lényegesen csökkentek. A kártyát kibocsátó bankok termináljai immár alkalmasak arra, hogy elfogadják egymás kártyáit. Így nem szükséges egy-egy szolgáltatónál (legyen akár szálloda, étterem, panzió) három terminált elhelyezni.

A három pénzintézet – az OTP, a K&H és az MKB – eddig több mint 700 ezer SZÉP-kártyát bocsátott ki, azokra pedig július végéig összesen 50 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik