Sport

Pálinger is a Győri Audi ETO elnökségében

Kelecsényi Ernőt választották meg új elnöknek a győri női kézilabdaklub évi rendes közgyűlésén, míg a csapat kapusa az elnökségben kapott helyet.

Az új elnök, Kelecsényi Ernő 51 esztendős, harminckét évig a bankszektorban dolgozott, jelenleg egy nemzetközi minősítéssel rendelkező pozsonyi magániskola résztulajdonosa. Eddig a Győri Audi ETO KC alelnöke volt. Vanyus Attila korábbi elnököt örökös tiszteletbeli elnöknek választották meg.

A nyolctagú elnökségnek tagja lett többek között Róth Kálmán utánpótlás szakmai igazgató és Pálinger Katalin, a csapat kapusa is. Megbízatásuk 2014-ig szól.

A klub májusi rendkívüli elnökségi ülésén mondott le Borkai Zsolt az egyesület társadalmi elnöki tisztségéről, mivel annak ellátását a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként nem tartotta összeegyeztethetőnek. Majd a ETO KC elnöksége határozott úgy, hogy a klub hatékonyabb irányíthatósága, valamint az eddig is kiemelkedő hazai és nemzetközi sikerek folytatása érdekében megújulásra van szüksége, ezért a tagok is egyhangúlag lemondtak.

Vanyus Attila, aki összességében több mint két évtizede irányította az ETO KC-t, nem jelöltetette magát ismét az elnöki posztra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik