Közélet

Észak-Korea szerint kamu a kétszáz halott

Tagadta pénteken Phenjan az Aszahi japán televízió e heti jelentését, amely szerint valószínűleg több mint kétszáz ember meghalt Észak-Koreában, amikor egy szeptemberi nukleáris robbantás után beomlott egy építés alatt álló alagút - írja az MTI.

A japán televíziós csatorna erről kedden számolt be meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

Phenjan a KCNA észak-koreai állami hírügynökség által kiadott közleményében hamis jelentésnek nevezte az Aszahi televízió e beszámolóját, és bírálta a japán vezetést, amiért engedte, hogy az említett híradásban bemutassák a nukleáris robbantás lehetséges halálos áldozatairól szóló anyagot.

Az észak-koreai vezetés azzal vádolta meg a japán reakciósokat, hogy ködösíteni akarnak e televíziós anyaggal, és azt akarják általánosságban elhitetni az emberekkel: létezik egy észak-koreai fenyegetés, amely által – Phenjan szerint – igazolhatóvá válna Észak-Korea jövőbeni inváziója.

Az alagút az észak-koreai Punggje-Ri atomkísérleti telepen épült. A katasztrófa első szakaszában mintegy száz munkás rekedt a föld alatt szeptember 10-e körül. A mentés során bekövetkezett egy második omlás is, és ezzel nőhetett 200 fölé a halálos áldozatok száma – közölte a televízió az esetet ismerő észak-koreai forrásokra hivatkozva.

Szakértők azt valószínűsítik, hogy a hatodik és egyben a legerősebb észak-koreai földalatti atomrobbantás szeptember 3-án destabilizálta a térség geológiai felépítését, és a kísérleti telep emiatt feltehetőleg használhatatlanná vált. A robbantás 6,3-as fokozatú földrengést és földcsuszamlásokat okozott a következő napon készült műholdas felvételek szerint.

Észak-Korea nem szokta elismerni, ha súlyos baleset történik az országban. Egy dél-koreai kormányszóvivő is csak annyit mondott, hogy ismerik a televízió által közölt információt, de nem tudnak többet az ügyről.

Kiemelt kép: Europress/AFP PHOTO/ South Korean Defence Ministry

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik