Kultúra

Hollywood teljesen rácuppant Budapestre

Az alacsony adók, az infrastruktúra és a képzett munkaerő teszi olyan vonzóvá a filmesek számára a Duna Hollywoodját. Andy Vajnáékat fényezi a Variety.

Visszakerültünk a térképre

– mondta Andy Vajna a Varietynek, amely hosszú, kissé PR-szagú cikket közölt arról, hogy vált Magyarország az amerikai stúdiók kedvenc forgatási helyszínévé a térségben (sőt, egész Európában is a második helyre került). Jelenleg már 10-12 külföldi filmet forgatnak nálunk évente, amelyek között ráadásul nagyszabású hollywoodi produkciók is vannak, mint például a Szárnyas Fejvadász 2049 vagy az Atomszőke volt legutóbb. De említhetnénk Jennifer Lawrence-t (Red Sparrow) és Mila Kunist is (The Spy Who Dumped Me), akik szintén forgattak itt mostanában.

A cikk felidézi, hogy már a 90-es években is készült pár hollywoodi film Magyarországon, melyek közül az Evita a legemlékezetesebb. Igazán a 2004-es filmtörvény nyitotta ki az ajtót a lehetőségek előtt, ez ugyanis 20 százalékos adókedvezménnyel kecsegtetett, és ennek köszönhetően forgott a Pilisben az Eragon című sárkányos fantasy, és még Steven Spielberg is itt forgatta a Münchent, amelyben fél Európát Budapest különböző negyedei alakították.

Egészen addig nem Budapest, hanem Prága volt a térség célvárosa a nemzetközi filmesek számára, és ez nem is volt véletlen. Mindez egy csapásra megváltozott

– mondta Adam Goodman, a Mid Atlantic Films egyik vezetője.

Többek szerint épp a Spielberg-féle München volt az, amely meggyőzte arról Hollywoodot, hogy érdemes idejönni. Az új stúdióépületek, a bővülő forgatási helyszínek és a képzett szakemberállomány egyaránt csábítónak bizonyultak. A durva árkülönbségről már nem is beszélve: összesen mintegy 30-35 százalékkal olcsóbb itt forgatni, mint az Egyesült Államokban vagy Angliában.

Az itt forgatott filmeknek azonban nemcsak a mennyisége növekedett, de a minősége is: a filmesek már sokkal komplexebb technikai igényekkel is ide mernek jönni, mert tudják, hogy nem fognak problémákba ütközni. Persze ebben benne van a kockázat, hogy egyszer csak kifogyunk a megfelelően képzett szakemberekből, és ez akár elriaszthatja a külföldi filmeseket. A Filmalap ezért továbbképzéseket indított a filmes bevételek fél százalékából, nehogy beálljon efféle munkaerőhiány.

A cikk Andy Vajna mellett az Origo filmstúdió több vezetőjét is megszólaltatja, akik elmondják:

nagyon szeretnék Budapestet a Duna Hollywoodjává tenni. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik