Szórakozás

A Konyhafőnök VIP: Két versenyzőnek is távoznia kellett

Lassan három hete kezdődött el A Konyhafőnök legújabb, celebekkel teli évada, jövőhéten pedig már el is érkezünk majd az első elődöntőkhöz, de előtte még az utolsó adag hírességnek is túl kell esnie a tűzkeresztségen.

A Konyhafőnök VIP: Újabb 4 celeb főzte be magát a középdöntőbe
Jakupcsek Gabriella azonban elérvezett a versenyben.

A mai versenynapon, ahogy már megszokhattuk csapatban kellett dolgozniuk a hírességeknek. Ehhez a csapatversenyhez érkezett most három új versenyző, Szunai Linda, Polgár Kriszta és Dombi Rudolf, valamint egy régi Szabó Simon.

Az első feladat háromféle gombóc – gőzgombóc, olasz arancini, valamint túrógombóc – elkészítése volt.

A feladatot a Lola – Szabó Simon páros teljesítette a legjobban, így ők szerezték meg maguknak az előnyt.

A második feladat során a versenyzőknek túrórúdit, konyakmeggyes bonbont és kakaós csigát kellett elkészíteniük. Az előző feladatban győztes csapat ebben a kihívásban – a megszerzett előny miatt – segítséget kérhettek az egyik zsűritagtól, illetve hátráltathattak egy másik csapatot. Lola és csapattársa Szabó Simon végül Sárközy Ákos segítségét kérték, illetve a Szabó Zsófi- Polgár Kriszta páros hátráltatták, így nekik a verseny végére öt helyett, tíz darab túrórúdit kellett elkészíteniük.

A második feladatot  szintén a Lola – Szabó Simon páros teljesítette a legjobban, így ők a következő versenynapot egy előnnyel kezdhetik.

A legrosszabbul pedig a Szunai Linda – Haumann Máté, illetve a Dombi Rudolf – Verrasztó Dávid párosítások teljesítettek, így nekik egy párbajon kellett összemérni erejüket.

A párbajt követően Szunai Lindának és Verrasztó Dávidnak ért véget a verseny. 

(Kiemelt kép: RTL Klub)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik