Gazdaság

Állati vizelet is lehet a hamis parfümben

Az elmúlt két és fél évben 112 ezer üveg illegálisan árusított, jórészt hamisított parfümöt foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ezek együttes értéke meghaladta a 800 millió forintot. A rendszerint a Távol-Keletről érkezett utánzatok a vásárlók egészségét is veszélyeztethetik: káros vegyi anyagokat, de akár állati vizeletet is tartalmazhatnak – írta keddi lapszámában a Magyar Idők.

Az adóhatóság tapasztalata szerint az illatszerek hamisítása egyre népszerűbb illegális foglalatosság, a hamisítványokat ugyanis minimális befektetéssel lehet előállítani, az elérhető haszon ellenben hatalmas lehet. Az illegálisan árusított parfümök alacsony ára azonban mindenkor figyelmeztető.

A hamis parfümök használata veszélyt jelenthet az egészségre, hiszen nem tudható, hogy az ilyen termékek milyen összetevőkből készültek. Egyes vizsgálatok szerint jobb esetben némi illatanyaggal ellátott víz lötyög az üvegcsékben, rosszabb esetben viszont állati eredetű vizeletet vagy káros hatású vegyi anyagokat is tartalmazhat a fiola – hívta fel a figyelmet a NAV a lapnak adott válaszaiban.

A NAV közterületeken, piacokon, üzletekben és a közutakon is rendszeresen keresi a hamis árut, de a határátkelőhelyeket sem kerüli el a hatóság figyelme. A lefoglalt hamis illatszereket megsemmisítik: bezúzzák, összetörik vagy elégetik a különböző hulladékfeldolgozó telephelyeken. Ha azonban a lefoglalt parfüm eredeti, a lefoglalást a NAV megszünteti és kiadja a terméket a jogos tulajdonosnak. Amennyiben a jogosult nem jelentkezik, az eredeti parfümöt az adóhivatal elektronikus árverési felületén értékesítik – olvasható a lapban.

Kiemelt kép: 428 millió forint összértékű lefoglalt hamis parfümszállítmány a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-Magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságán Miskolcon 2015. július 17-én. MTI, Vajda János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik