A kanadai Maya Bev, a Nyugat-ontarioi Egyetem kémikus professzor asszonya amerikai és brit kollegáival közösen végzett legutóbbi kutatásainak eredményei kimutatták, hogy immunrendszerünk elérte teljesítőképessége határát. Májunk és vesénk már nem képes megbirkózni külső segítség nélkül súlyosan szennyezett környezetünkkel, természetellenes étrendünkkel, túlfinomított, túlédesített, túlsütött, génmódosított és hormonkezelt ételeinkkel, a bennük lévő tartósítószerekkel, aromákkal, színezékekkel s a gyógykezelések kapcsán szedett gyógyszerek káros mellékhatásaival. A kanadai Flora Health természetgyógyászati cég együttműködve a professzor asszonnyal – aki hamarosan hazánkba látogat – kifejlesztette a Flor-Essence elnevezésű egyénre szabott méregtelenítő szert, amely a világ több mint 25 országában, és már hazánkban is kapható. A Green Team Kft. által forgalmazott Flor-Essence sűrítmény illetve tea fokozatos hatáskifejtésével – ellentétben az eddig ismert hasonló célú termékekkel – nem csak megtisztítani segíti a szervezetet a mérgektől, hanem egyensúlyba is hozza és megerősíti az immun- és salakanyag ürítő rendszert. (P.R.)
- 09:11 Közleményt adott ki a nehéz helyzetben lévő NB I-es kézicsapat, a szezon hátralévő részét érinti
- 09:01 24/7: Már lépni sem bírnak az ukránok, akik mindenünket elveszik
- 09:00 Jeszenszky Géza és Jeszenszky Zsolt a választási hazugságokról
- 08:45 Bejelentette a NASA: nem lesz holdra szállás az Artemis–3 keretein belül
- 08:31 Török Gábor: A Fidesz célja, hogy a fenyegetettség érzése eljusson a választókig, és mindent meg is fog tenni ezért
- 08:25 Gyarmati Andrea: Reggel és este jobban fertőz a vírus, mint napközben?
- 07:43 Az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt, Izrael szerint Irán rakétákat lőtt ki válaszul
- 07:30 Dopeman arra jutott, hogy Ukrajna már megtámadta a NATO-t, sokan csak a birkavakság miatt nem látják az összefüggéseket
- 07:23 Trump nekirontott az AI-cégnek, amiért az nem hajlandó a Pentagonnak szabad kezet adni
- 07:14 Jim Carrey mindenkit meglepett egy díjátadón: franciául beszélt és új frizurát villantott
- 06:59 A magyarok többsége szeretné – húsz év után lehet-e ismét miniszterelnök-jelölti vita?
- 06:57 Orbán Viktor: Az ukránok mindenre képesek
- 06:14 Tavaszias hétvégénk lesz
- 06:13 Gödi Samsung-botrány: a rendőrség nem huny szemet
- 06:01 140 ezer követőt veszített az influenszer, miután kiderült, hogy néz ki valójában, de valami nagyon nem stimmel a történetében
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 06:59 A magyarok többsége szeretné – húsz év után lehet-e ismét miniszterelnök-jelölti vita?
- 07:30 Dopeman arra jutott, hogy Ukrajna már megtámadta a NATO-t, sokan csak a birkavakság miatt nem látják az összefüggéseket
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 06:01 140 ezer követőt veszített az influenszer, miután kiderült, hogy néz ki valójában, de valami nagyon nem stimmel a történetében
- 06:57 Orbán Viktor: Az ukránok mindenre képesek
- 04:10 Így végezték ki Imrédy magyar miniszterelnököt
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
