Több helyütt úgy nemzetközi optimalitás coach-nak nevezik. Mit jelent ez?
Először sportpszichológiát tanultam, majd szervezetpszichológiát, aztán huszonkét éves korom körül elkezdtem szervezetpszichológusként dolgozni a British Airwaysnél. A feladatom az volt a csapatban, hogy a pilóták és a légiutas-kísérők képzését megtervezzem és fejlesszem. Hét évig foglalkoztam ezzel, legalább harmincféle kultúrából származó emberekkel, jó alapot adott, hogy egy profi cégnél dolgozhattam, amely elfogadja a kultúrák különbözőségét. Aztán a brit belügyminisztériumnál lettem a képzések és fejlesztések vezetője. Ekkor támadt az ötletem, hogy létrehozzak egy új motivációs rendszert különböző kultúrákból származó embereknek. Egy évvel később jött létre ez a rendszer, az optimalitás coaching, ami gyakorlatilag a pozitív pszichológia tudományát vegyíti a sportpszichológiával.
Budapestre 2007-ben költöztem, mert úgy éreztem, hogy valami többre vágyok, mint a munka: mivel mindig jó állásaim voltak, másfajta életet szerettem volna, függetlenséget. Azóta, az elmúlt tíz évben több mint harminc magyar vállalattal, nyolc különféle iparág háromezerötszáz alkalmazottjával dolgoztam, így
Mitől függ az optimalitás?
Egész sor faktoron múlik. Személyes szinten magában foglalja az egyén hajlandóságát a változásra. Mert ha nem akarsz változni, mindegy, mennyire vagyok jó, nem tudok veled dolgozni. Aztán meg kell értenünk, ki ez az ember, ki az „autentikus én”. Majd szükségünk van egy célra, aminek köze van az autentikus énhez, ami gyakorlatilag annyit tesz, hogy rá kell jöjjünk, ki ez az ember valójában, és kivé akar válni – ez nem feltétlenül az, amit először állít. Ez után létre kell hoznunk a támogatás hálóját, mert az ellenállóképesség, a lelki állóképesség kulcsfontosságú. A lelki állóképesség alatt az összes belső és külső forrást értem, amivel egy ember rendelkezik: az energiája, az intelligenciája, a szív- és érrendszere, de a környezete is, mind olyan forrás, ami segít megküzdenie az élet kihívásaival. A jó lelki állóképességű emberek, ha valami rossz dolog történik velük, ugyanúgy mélyre tudnak zuhanni, megtapasztalják a szomorúságot, a depressziót, a negatív érzelmeket, de képesek hamar újra visszatérni ebből. Akiknek viszont nincs meg ez a fajta állóképessége, az lent marad.
A következő dolog a growth mindset, azaz fejlődő szemlélet: a képesség, hogy amikor valami negatív történik, azt át tudd keretezni és azt mondani, „jó, hogy ez így történt, mert most megtanulhatok valami újat”. A fejlődő szemlélet elfogadja, sőt üdvözli a kihívásokat. A következő dolog, hogy azt akarjuk elérni, hogy az emberek rendszeresen használják az erősségeiket. Nem csak esténként, vagy hétvégente, hanem minden egyes nap. Mert ha az erősségeidet használod, akkor jobban teljesítesz, és gyorsabb is vagy. Így képes leszel a sikereidre építeni, ami szintén kulcstényező az optimalitáshoz, csakúgy, mint a jelenben lét. Magyarországon nem erősségalapú rendszer működik, ezt adatokkal tudom alátámasztani.
Miért van ez így?
Mert valaki gyengeségeit felismerni nagyon könnyű, míg ahhoz, hogy észre vedd és értékelni tudd valakinek az erősségeit, a jelenben kell lenned, figyelned és kérdezned kell – jóval élvezetesebb folyamat ez, viszont jóval időigényesebb is. És képzelheti: a tanároknak, szülőknek, vezetőknek nincs ideje erre – legalábbis ezt hiszik. A gond ezzel az, hogy ha valakinek a gyengeségeire koncentrálunk, 25%-kal rosszabbul teljesít, míg ha az erősségeire, akkor jobban, mégpedig 35%-kal! Nem kell atomfizikusnak lenni, hogy felmérjük, melyik a jobb. Mindemellett soha senki nem lesz kimagasló semmiben, ha nem használja az erősségeit, a legjobb, amit elérhet, az átlagosság, ezt hívjuk a középszerűség átkának. Ez persze nem jelenti azt, hogy ignorálni kell a gyengeségekeinket, csak, hogy valamiféle egyensúlyra kell törekednünk.
Miért kezdett el pont ezzel a témával foglalkozni?
Kilencéves voltam, amikor gyakorolni kezdtem a karate japán művészetét. A tréning nagyon nehéz volt, és rájöttem, hogy csak akkor fog jól menni, ha a „kezdők észjárását” használom. Ez annyit tesz, hogy bármit csinálok, úgy nézek az adott helyzetre, mintha teljesen új lenne, azt keresve, hogyan tudnám jobban csinálni. Nekem ez a légzés volt. Erre kezdtem koncentrálni, így idővel a szívem erősebb lett, nyugodtabb tudtam maradni, ami fontos, mert ezzel értékes másodperceket nyerek, amit a döntéshozásra használhatok, hogy elhajoljak, hogy ne sérüljek meg. Tizenkét-tizenhárom órát edzettem hetente, elég intenzíven, és ekkor kerültem flow-ba: amikor edzettem, elveszítettem magam, az egómat, és egy új világba léptem be, ahol kiegyensúlyozottnak éreztem magam, harmóniában voltam, csodás volt. Ez rengeteget segített a tanulmányaimban is, és ahogy a karate lett az új szerelmem, London, majd Anglia bajnoka lettem. Ez annyira inspiráló volt, hogy tizennégy éves koromra felnőtteket kezdtem edzeni, és rájöttem, hogy van tehetségem ezen a területen. Hogy tovább javítsam a teljesítményem, sportpszichológiát és általános pszichológiát kezdtem tanulni. Ez adta meg az alapot a szervezetpszichológiai tanulmányaimhoz, a flow-élményeim miatt pedig érdeklődni kezdtem a pozitív pszichológia iránt.
Hogyan fért össze ez a nyugati pszichológia indiai gyökereivel?
A szüleim Pandzsábból származnak, ez India északi része. Ők a Chardi Kala hagyományai szerint neveltek fel, ami megemelt energiaszintet jelent. Azt is jelenti, hogy amikor nehézségek érnek, akkor emelkedsz, felülemelkedsz a félelmeiden és a fájdalmadon, hogy várakozással tekintesz a napod elébe, és ha vége van, megünnepled az elmúlt napot, a nap során pedig kedvességgel fordulsz az emberek felé, és segíted a nehézségekkel küzdőket. Engem tehát így neveltek – az angolszász Angliában. Meg aztán, ha a Chardi Kaláról hallasz, akkor rájössz, hogy nem annyira különbözik a pozitív pszichológiától. Mondhatjuk, hogy a pozitív pszichológia nyugati, bár Seligman, Csíkszentmihályi és Peterson professzor megvizsgálta az összes vallás szent könyveit és az összes létező pszichológiai irányzatot, és szintetizálta azokat, emellett pedig összekapcsolta a pozitív pszichológiát a görög civilizációval, Arisztotelésszel, Platónnal és Szókratésszel. Tehát mondhatjuk, hogy nyugati pszichológia, de nem valami új. Eredetileg, az első világháború előtt a pszichológia a kiválóságról szólt, de aztán a két világháború miatt elkezdtünk arra figyelni, mi ma baj az emberekkel. Miközben a legtöbb ember egészen rendben van, miért koncentráljunk tehát a gyengeségeikre az erősségeik helyett? Ha arra figyelsz, mi a rossz, attól nem fogsz virágozni.
Mit ért virágzás alatt?
A virágzás állapota az, amikor gyakran élünk át pozitív érzelmeket, és ritkán negatívakat. Ez akkor történik, amikor az emberek rendelkeznek azzal az „érzelmi üzemanyaggal”, ami ahhoz kell, hogy értelemmel és céllal bíró tevékenységekben vegyenek részt, hogy bevonódjanak, amikor olyan környezetben vannak, ahol értékelik őket, és alkalmuk van konstruktív módon fejleszteni az önbizalmukat. – és ezek bizonyítékokon alapuló, kutatásokkal alátámasztott tények. A virágzás öt elemből áll: pozitív érzelmek, bevonódás, támogató kapcsolatok, értelem és vágy a teljesítményre.
Hogy állnak ezen a fronton a magyarok? Virágoznak?
A legtöbb magyar, úgy tűnik, túlságosan a teljesítményre koncentrál az elemek közül, és a legtöbb magyar vezető támogatja ezt a hozzáállást. A magyar dolgozók nyolcvanöt százaléka nincs tisztában a saját erősségeivel! Miközben a gyengeségeiket nagyon is ismerik, hetvenöt százalékuk pedig saját bevallása szerint a munkaidő nagy részét olyan tevékenységgel tölti, amely kimeríti. Sokkal nagyobb egyensúlyra lenne szükség, csapatmunkával és együttműködéssel, mert jelenleg a magyar dolgozók meg sem közelítik a teljes potenciáljukat. Az egész régióban alacsony a virágzás szintje, és az összes magyar dolgozó ember között mindössze tíz százalék van, aki virágzást él meg. A nem virágzók többször élnek át undort, szomorúságot, gyűlöletet, bűntudatot, félelmet és megvetést, mint virágzó társaik, akik ugyanakkor, érdekes módon magasabb stressz-szintről számolnak be – ám, köszönhetően magasabb vitalitásuknak, ellenállásuknak és hatékonyságuknak, hamar túlteszik magukat a stresszen. Most kezdjük el azt kutatni, ahelyett, hogy mi a baj az emberekkel, hogy milyen előnyei vannak, ha kíváncsiak vagyunk, ha használjuk az erősségeinket és a szeretetet a mindennapi életünkben – fedezzük fel ennek a tudományát! A pozitív pszichológia azt kérdezi, miért azt keressük, mi teszi beteggé az embereket? Miért nem azt, mitől lesznek egészségesek?
Ugyanakkor, ha jól sejtem, a pozitív pszichológiát nem szabad összekeverni a pozitív gondolkodással.
Így van. A legtöbb ember hajlamos összekeverni ezt a kettőt. Holott ez a két dolog nagyon különböző, mert, szemben a pozitív gondolkodással, a pozitív pszichológia nem állítja azt, hogy hagyjuk figyelmen kívül a negatívumokat. Mi úgy gondoljuk, a negatív érzelmek is fontosak, így nem ignorálhatjuk azokat, mert ez is része a létezésünknek, és főleg, meg kutatásokból tudjuk, hogy a nehézségek megélése értelmet és célt ad nekünk, az értelmes cél pedig boldogabbá tesz azáltal, hogy karakteresebbé tesz, segít kevesebbet szorongani, hamarabb felépülni a betegségekből, így hát miért is hagynánk ezeket figyelmen kívül?
Azt állítja – a Chardi Kala és a pozitív pszichológia alapján is –, hogy nyitottnak lenni az emberek szenvedésére, a segítségnyújtásra olyasmi, amire elengedhetetlenül szükségünk van az életünkben. Miközben Magyarországon a politikai propaganda azt mondja, ne törődjünk mások szenvedésével, ahhoz nekünk nincs közünk. Hogyan védekezhetünk a gyűlölet ilyen formáival szemben?
Először is, a legfontosabb, hogy némi perspektívával tekintsünk rá. Amikor Magyarországra jöttem, és például az asztalon hagytam a mobilom, az emberek azt mondták nekem, hogy tegyem el onnan, mert „ez itt Magyarország”, én meg nem értettem, miről beszélnek. Az elmúlt tíz évben, amióta itt élek, soha semmit nem loptak el tőlem. Mert nem erre koncentrálok. Amikor embereket látok, nem arra gondolok, hogy lopni fognak tőlem vagy megtámadnak majd – ilyen dolgok persze megtörténnek, de megtörténnek akárhol. A gond az, hogy amikor negatív érzelmeink vannak, akkor az állati agy, a hüllő agy nagyon aktív lesz, és képzelheti, hogyan kezdjük látni magunk körül a világot. Fenyegetést, potenciális veszélyt látunk mindenütt, miközben, amikor az agyunk nem állatként működik, akkor nyugodtak vagyunk, biztonságban érezzük magunkat és a jelenben vagyunk – egészen más világ ez. Emiatt azt gondolhatjuk, az emberek rosszak, a világ rossz, miközben én inkább azt nézem, hogy tudnám ezt a világot egy picivel jobbá tenni. Mindannyiunknak vannak eszközök a kezében, és ez adja meg a lelki állóképességünket.
A házban, ahol élek, lakik egy idős asszony, Marika néni, nyolcvan felett jár már és mégis, minden nap felsepri az udvart, összeszedi a lehullott faleveleket, kicsinosítja az udvart. Egyedül él, de nagyon jó kapcsolatot ápol a többi emberrel, és nagyon aktív. Ez egy olyan példa, amit követhetünk. Fel kell ismernünk, hogy a létezésünk egyetlen célja az, hogy másokat szolgáljunk, ahogy csak módunk van rá. Így ahelyett, hogy azt gondolnám, nem lehetek boldog a világot uraló szenvedés mellett, megpróbálhatom megváltoztatni a nézőpontomat, és feltehetem a kérdést, mi az a legkisebb dolog, amivel a legnagyobb változást tudom elérni.
Marika nénitől eltekintve – hogyan látja a magyarokat?
Úgy vélem, a magyarok, akikkel találkoztam, nagyon jók hibamegállapításban, problémára fókuszálásban, és nagyon gyorsan képesek kritizálni. A legtöbbjük nem elégedett az életével és úgy érzi, nem ura az élete történéseinek. Nagyon keményen dolgoznak és versengenek. A legtöbbjüknek introvertáltabb személyisége van, és nem túl fontos nekik, hogy sok barátjuk legyen. Azt is észrevettem, hogy a magyarok, akikkel találkozom, A legtöbb magyar alulértékeli saját magát, mivel túl sok negatív visszajelzést kapnak és közel sem elég pozitívot mind a vezetőik, mind a szüleik, mind a párjuk, mind a tanáraik részéről. Az oktatási rendszer messze túl deficitalapú, ami negatívan befolyásolja a diákok önbizalmát és jóllétét. A diákok túl sok időt töltenek a gyengeségeik erősítésével, ami rontja a teljesítményüket, önhatékonyságukat és rombolja a lelki állóképességüket. A legfrissebb, 2017-es World Happiness Report is megerősíti mindezt, Magyarország a száznegyedik helyen áll, míg a csehek a harmincegyedik, a szlovákok a negyvenötödik, a lengyelek pedig a hatvanadik helyen állnak.
Mit lehet tenni mindezzel? Lehetséges egyáltalán megváltoztatni a mi sokat emlegetett panaszkultúránkat?
Hiszek benne, hogy igen. Ezért kezdtem el 2012-ben úgynevezett „feel good” bulikat rendezni – ide meghívtam az összes magyar ismerősöm, és őket is bátorítottam, hogy hívjanak el minden olyan embert, akivel szívesen töltenének el egy estét, embereket mutattam be egymásnak, és így tovább –, majd később a Budapesti Boldogság Hetet. Ismert tény, hogy a társas érintkezés és az összekapcsolódás érzése alapvető hatással van az egyén jóllétére, míg az individualizmust és anyagi fogyasztást hangsúlyozó értékrendszerek negatívan hatnak a jóllétre. Ezért hoztuk létre és szervezzük már négy éve a Budapesti Boldogság Hetet előadásokkal, workshopokkal, mindezt ingyen, hogy demonstráljuk, hogy az együttműködés nagyon is lehetséges. Azt akarjuk elérni, hogy egyre több és több egyén és közösség használja azt a belső erőt, amivel rendelkezik. Így újfajta éberséget hozhatunk létre, amit megtaníthatunk az embereknek egy élvezetesebb, non-lineáris módon – és a visszajelzések azt mutatják, hogy a magyarok nyitottak a holisztikus jóllétre.
Ha már a boldogságnál tartunk: mivel tudom, hogy legalább ezerféle definíciója ismert a boldogságnak, így nem kérek öntől még egyet – de önnek személyesen mi a boldogság?
Fontos különbséget tenni a kétféle boldogság között, amit a pozitív pszichológia meghatároz: ezek a hedonikus és az eudaimonikus boldogság. Az a fajta élvezet, amit egy jó film vagy egy finom étel jelent, a hedonikus, rövidtávú boldogság pillanatai, amikor jól érezzük magunkat. Ezzel szemben Ez az eudaimonikus boldogság, ami a legjobb védelmet kínálja a betegségekkel és a stresszel szemben is.
A pozitív pszichológia egyik atyja, Csíkszentmihályi Mihály – aki a mentorom volt – és én magam is úgy gondolom, hogy a valódi boldogsághoz elengedhetetlen, hogy legyenek olyan dolgok az életünkben, amelyeket a saját értékükért teszünk, és nem jutalomért. Rengeteg bizonyíték támasztja alá, hogy az emberek, akik pénzzel, idővel, munkával támogatnak másokat, azok elégedettebbek az életükkel. A pozitív pszichológia kutatói felfedezték, hogy azok az egyének, akik úgy érzik, célja és értelme van az életüknek, kevesebb fájdalmat és szorongást élnek át, mint azok, akik nem látnak ilyen célt vagy értelmet, illetve ritkábban lesznek depressziósak vagy szerhasználók. Az előnyök pedig nem csak a testi egészségről szólnak: ez a fajta „küldetéstudat” energiát ad az embereknek, erősíti a kreativitásukat, az intellektuális bevonódást és a kíváncsiságot.
Nekem a boldogság többféle igazságot jelent, amelyek minden ellentmondásukkal együtt is összeférnek egymással. Természetesen tudom, hogy a boldogságunk ötven százalékban a genetikán múlik, ám a genetikát nagyon nagyban befolyásolja a környezet, mindkét irányban. Például engem a szüleim, amint említettem, a Chardi Kala szerint neveltek és ők maguk is gyakorolták azt, nyitottak voltak az emberek felé, így az én boldogságfelfogásom nagyban támaszkodik arra, amit gyerekkoromban láttam. Számomra a boldogság a részvételről szól, a kísérletezésről, a tanulásról, sokkal inkább, mint a győzelemről. Van egy „boldogságtemplomom”, melynek egyik oszlopa természetesen a lelki állóképesség, egy másik pedig az életem értelme: hogy miért vagyok itt, miért teszem azt, amit teszek, hogyan bánok az emberekkel. Egy harmadik oszlop az erény, az utolsó pedig a jóllét, ami nélkül nem lehetek boldog.
