Foci

Játékos ennyire még nem hiányzott egy focicsapatnak sem

Dárdai Pál Herthája a héten kiesett a labdarúgó Német Kupából, a Bundesligában csak szenvedő, még meccset sem nyerő Köln ejtette ki a berlinieket. A Hertha szurkolói nem is fogták vissza magukat, rendesen kifütyülték a csapatot.

Dárdai még nem is olyan rég konkrét célokat tűzött ki csapata elé. Az Európa Ligában a Zorját, a kupában a Kölnt kellett volna legyőzniük, míg a Freiburg és a Hamburg elleni bajnokikon legalább négy pontot kellene szerezni.

Az ukránok ellen kikaptak, a Freiburg ellen ikszeltek és akkor jött a kupazakó a Köln ellen.

Úgyhogy már csak a bajnoki négy pont jöhet össze, ehhez a hétvégén nyerni kellene. Viszont nem is jöhetne jobb ellenfél szembe a Herthának, mint a Hambug. A hamburgiak évek óta kötéltáncot járnak, de egyelőre még mindig megúszták a kiesést, ők az egyedüliek, akik a Bundesliga indulása óta mindig a ligában voltak.

A mostani szezont két győzelemmel kezdték, ilyen jól elég rajtolt a csapat. Aztán jött hét meccs, amelyek közül hatot elveszítettek és csak egyszer ikszeltek, a Werderrel. És ezen a hét mérkőzésen haton még csak gólt sem lőttek.

A mostani Hamburg egyébként nem játszik rosszul, viszont egyszerűen nincs a csapatban senki, akit stabil gólszerzőnek lehetne nevezni. Az eddigi hat bajnoki gólon hat különböző játékos osztozik.

Fotó: Europress/DPA/Daniel Bockwoldt

Játékos ennyire még nem hiányzott csapatnak, mint most a Hamburgnak Nicolai Müller.

A 30 éves német játékos az előző idényben nem szórta meg nagyon az ellenfeleket, mindössze öt találatot jegyzett (ezzel is társgólkirály tudott lenni házon belül, egy évvel korábban kilencszer volt eredményes a Bundesligában), viszont volt még mellé hat gólpassza és a meccsenkénti kulcspasszokban is a csapaton belüli élmezőnyben volt.

Na, Müller volt az, aki a szezon bénázását bemutatva már az első bajnokin megsérült, ráadásul elég rendhagyó módon. Gólt szerzett az Augsburg ellen a 8. percben, majd belesérült a gólörömébe, le kellett cserélni. Hét hónapot kell kihagynia.

Müller gólja és sérülése:

Aaron Hunt lenne, akinek pótolnia kellene, a 31 éves középpályás próbálkozik is becsülettel, meccsenként van 1,8 kulcspassza, viszont közel sem tudja azt a hatást elérni a hamburgi játékon, mint Müller.

Egyelőre nem látszik, hogyan tudna kilábalni a gödörből a Hamburg, Dárdai Páléknak pedig pont egy ilyen padlón lévő együttesre van szükségük, hogy pontot tegyenek a rossz sorozatuk végére. Hazai pályán ráadásul. Szombaton 15.30-tól lesz a Hertha-Hamburg bajnoki.

A Bundesliga 10. fordulójának menetrendje

péntek:
Mainz-Eintracht Frankfurt 20.30
szombat:
Hoffenheim-Borussia Mönchengladbach 15.30
Hertha-Hamburg 15.30
Schalke-Wolfsburg 15.30
Bayer Leverkusen-Köln 15.30
Hannover-Borussia Dortmund 15.30
Bayern München-RB Leipzig 18.30
vasárnap:
Werder Bremen-Augsburg 15.30
Stuttgart-Freiburg 18.00


Az állás:
1. Borussia Dortmund 9 25- 7 20 pont
2. Bayern München 9 22- 7 20
3. RB Leipzig 9 16-10 19
4. 1899 Hoffenheim 9 16-11 16
5. Schalke 04 9 12- 9 16
6. Hannover 96 9 10- 7 15
7. Eintracht Frankfurt 9 10- 9 14
8. Borussia Mönchengladbach 9 13-17 14
9. Bayer 04 Leverkusen 9 20-14 12
10. FC Augsburg 9 12-10 12
11. Hertha BSC 9 9-11 10
12. FSV Mainz 9 10-15 10
13. VfB Stuttgart 9 6-11 10
14. VfL Wolfsburg 9 9-12 9
15. SC Freiburg 9 6-17 8
16. Hamburger SV 9 6-15 7
17. Werder Bremen 9 3- 9 5
18. 1. FC Köln 9 3-17 2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik