Gazdaság

Katalán függetlenség: napirenden Spanyolország jövője

A Katalónia elszakadását támogató pártok beterjesztették a helyi parlament elé péntek délelőtt azt a javaslatot, amely kinyilvánítja a Katalán Köztársaság függetlenségét. Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök eközben azt mondta, Katalóniát a saját kormánya fenyegeti.

A La Vanguardia című barcelonai napilap azt írja, hogy nem világos, hogy a barcelonai törvényhozás szavaz-e a beterjesztett javaslatról, és ha igen, mikor.

A javaslatot a kormányzó Együtt az Igenért pártszövetség és Népi Egység párt politikusai terjesztették elő, akiknek megvan a szűk többségük, hogy el is fogadják a Katalónia függetlenségét kinyilvánító javaslatot, amelyet a helyi ellenzék egésze ellenez.

A barcelonai parlament titkárságának érkeztetési pecsétjével ellátott, katalán nyelvű iratban az szerepel, hogy a törvényhozás kinyilvánítja, hogy a Katalán Köztársaság független, szuverén, demokratikus, szociális jogállam.

A katalán parlament épülete előtt ezzel párhuzamosan több ezren gyűltek össze, hogy a térség elszakadását követeljék Spanyolországtól. A tömeg a függetlenség és a szabadság szavakat skandálta, és katalán zászlókat lengettek.

Carles Puigdemont – Fotó: Europress/AFP/
Josep Lago

Ez már nem játék

Az alkotmányellenes károktól kell megmenteni Katalóniát, amelyet kormánya hozzáállása fenyeget, nem az alkotmány 155-ös cikkének alkalmazása

– hangsúlyozta Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök a spanyol parlamentben mondott beszédében pénteken.

A kormányfő a felsőház plenáris ülésének kezdetén szólalt fel, amely a nap folyamán lefolytatja a spanyol kormány Katalóniában tervezett intézkedéseinek vitáját, és szavaz is róluk. A javaslatcsomagban a spanyol kormány egyebek mellett ahhoz kéri a szenátus felhatalmazását, hogy feloszlassa a katalán kormányt és előrehozott parlamenti választásokat írjon ki Katalóniában hat hónapon belül.

Mariano Rajoy felszólalásában hangsúlyozta, nem kizárólag Katalónia van napirenden, mert mindez egész Spanyolországot, törvényeit, elveit és együttélését egyaránt érinti.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az alkotmány 155-ös cikkét – amely alapján felhatalmazást kaphat a spanyol kormány a beavatkozásra Katalóniában – most először készülnek alkalmazni, ami rendkívüli dolog, de a kialakult helyzet is az.

Katalóniában figyelmen kívül hagyták, megsértették a törvényeket, és ezt el is ismerték. Elfogadtak egy új törvényességet anélkül, hogy azt megtehették volna. Antidemokratikus, az európai demokratikus értékekkel ellentétes intézkedések sorát hozták – sorolta a kormányfő, hogy mi indokolja kabinetje lépéseit.

Mindennek vannak következményei

– jegyezte meg.

Mariano Rajoy – Fotó: Europress/AFP PHOTO/Oscar Del Pozo

Mariano Rajoy szerint nincs alternatíva, az egyetlen amit tenni lehet: a törvényhez kell fordulni a törvény érvényesítése érdekében. Vannak dolgok, amelyekkel nem lehet játszani- jegyezte meg.

A kormányfő kérte a szenátusi képviselők támogatását az intézkedéscsomaghoz, amelyek célja egyebek mellett a törvényesség visszaállítása, a bizalom visszanyerése, a gazdasági növekedés megtartása Katalóniában.

Az előrejelzések szerint a szenátusi vita akár öt-hat órán keresztül is eltarthat, és egészen a végéig van lehetőség módosító javaslatok benyújtására.

Úgy tudni, a kormányzati javaslatcsomagot támogató ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) ismét benyújtja indítványát, hogy amennyiben a katalán elnök maga jelent be előrehozott parlamenti választásokat Katalóniában, az a 155-ös cikk alkalmazásának leállítását vonja maga után.  Ezt a javaslatot csütörtökön, a plenáris ülést megelőző bizottsági szavazáson elutasította a többség.

A Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) egymaga rendelkezik az elfogadáshoz szükséges többséggel, de a szocialista párt mellett bírja a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középutas párt támogatását is. Ez a 266 tagú szenátusban összesen 214 szavazatot jelenthet.

Az intézkedések az elfogadást követően akkor lépnek életbe, ha megjelennek a hivatalos állami közlönyben, várhatóan szombaton.

Amennyiben a szenátus elfogadja a javaslatokat, a spanyol kormány újból összeül, hogy döntsön a konkrét lépések végrehajtásáról.

Katalán függetlenség: váratlan fordulat
Lemondott regionális kormányzati tisztéről csütörtökön este Santi Vila, a katalán kormány gazdasági kulcsembere.

Az előző részek tartalmából

Katalóniában október elején tartottak függetlenségi népszavazást, melyet a spanyol alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánított, és a spanyol kormány a rendőrség bevetésével igyekezett is megakadályozni, ami több helyen erőszakba torkollott.

A referendumon a választók valamivel több mint 40 százaléka vett részt, mert az elszakadás ellenzői nagyrészt bojkottálták a referendumot. Akik viszont elmentek, azoknak több mint 90 százaléka arra szavazott, hogy Katalónia szakadjon el Spanyolországtól, és váljon független állammá.

Carles Puigdemont katalán elnök a népszavazás után bejelentette, Katalónia a referendum révén elnyerte a jogot, hogy függetlenné váljon. Szakadár katalán képviselők már akkor aláírták Katalónia függetlenségi nyilatkozatát, de Puigdemont akkor azonnal felfüggesztette a deklaráció végrehajtását, és párbeszédre szólította fel Madridot.

A spanyol kormány szerint viszont a katalán vezetés kilépett az alkotmányosság kereteiből, és addig nincs miről tárgyalnia, míg az ország megbonthatatlan egységét rögzítő alkotmányos rendet helyre nem állítják.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Pau Barrena

Ajánlott videó

Olvasói sztorik