Foci

Valóban visszatér a Fradi-tábor

Amiről csütörtökön már beszámoltunk, azt bejelentette hivatalosan is a Ferencváros: egyezségre jutott a klub ultráival Kubatov Gábor, az FTC elnöke. Az új beléptetési feltételek miatt távolmaradó drukkerekkel másfél éves tárgyalássorozat után jutottak el a megegyezésig.

Megállapodtunk, de hogy ki győzött, illetve ki kit győzött le, arra az a válaszunk: egyikünk sem, pontosabban a Ferencváros nyert ezzel a megegyezéssel

– mondta szerdán Kubatov Gábor.

Az egyezség részeként új szurkolói kultúra kialakításán fáradoznak majd a felek, ennek jegyében

a szurkolói csoportok vezetői és ötszáz drukker a vénalenyomatának megadásával szurkolói kártyát váltott ki

A többi szurkolónak elég B típusú kártyát kiváltani, amihez nem kell vénalenyomatot adni. Kubatov teltházat remél az első, hétvégi mérkőzésen, amelyre kilátogat a tábor, s a szurkolói csoportok képviseletében megszólaló Hamberger Ádám elmondta szerint pedig visszatér az Üllői útra az a hangulat, amely a Fradi-pályát mindig is jellemezte.

A Ferencváros november 4-én, a Debrecen ellen lép majd pályára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik