Ha az emberben lakozik egy keresztény, könnyen megállapíthatja, hogy nem véletlenül esett egész nap: a Jóisten könnyezett a mai magyar politika állapotán, ami az 1956-os felkelés emlékét szokás szerint a saját érdekeinek megfelelően facsarta ki. Ezt tette a szélsőjobb is hétfőn, díszletként felhasználva a pesti srácok emlékműveit a saját kampányához.
A Jobbik hagyományos helyszínén, a IX. kerületi Corvin közben koszorúzott, zenélt, szavalt és szónokolt megkapóan kevés, cirka 150 ember előtt. Aki volt a Jobbik fénykorában a párt demonstrációin, emlékezhet rá, ez a párt hajdanán – akár cudar időben is – megtöltötte a Bajcsy-Zsilinszky utat faltól falig, ezrekkel. Most nem sikerült a bravúr, és ha belevesszük, hogy a közvélemény-kutatások szerint sem acélosodott semmit a párt az utóbbi fél évben, látható, hogy ez a néppártosodás tényleg nem lett a siker receptje egyelőre.
Vona Gábor és párttársai 2017. október 23-án azt próbálták magukkal és a nagyközönséggel is elhitetni, hogy márpedig valid kormányváltó erővé nőtte ki magát a Jobbik Magyarországért Mozgalom, sőt Vona még korábbi önmagával is meghasonlott a vizslásodási folyamatban, elnézést kért korábbi mondataiért. De ne szaladjunk előre, hisz volt még szónok dögivel.
Megjelent a pódiumon több jobbikos politikus és a cilinderből előrántott képviselőjelölt is: beszélt Z. Kárpát Dániel, Dúró Dóra, Steinmetz Ádám (a Balaton déli partjánál lesz majd jobbikos jelölt az olimpiai bajnok vízipólós). De persze a délután fénypontja Vona Gábor beszéde volt, amire még a Jóisten könnyei is elapadtak.
Eleve túltolták már azt is, hogy Vonát mint Pongrátz Gergely, az 1956-os, Corvin közi harcok egyik nagy alakjának örököseként hívták a színpadra. Vona aztán bizonyítani akarta, hogy a náci kutyából demokrata szalonna lett, semmi szebb jövőt nem volt se a beszéde elején, se a végén. Mindenesetre rocksztárként fogadták, „Isten hozott, Isten hozott!” – skandálta a 150 fős rajongótábor.
Az első gondolatmenete arra épült, hogy a kormány ’56-os kampánya szerint mi magyarok a szabadság nemzete vagyunk. A Jobbik-elnök szerint ez igaz, azonban a magyarság nemcsak a külső ellenségekkel szemben kelt fel történelme során, hanem a belső elnyomás ellen is. Ma is vannak szabadságunkat veszélyeztető külső hatalmak, ahogy a belső hatalmak is jelen vannak.
A Jobbik egyik kedvenc témája is előkerült: a fiatalok kivándorlása. Mert nem jókedvből vagy kalandvágyból mennek el a Kárpát-medencéből, hanem „sebzett szívvel”. És hogy ki vagy kik elől menekülnek?
Soros György és a Soros-terv elől, vagy Orbán Viktor és az Orbán-terv elől?
A Soros-tervet már ismerjük – na de mi az az Orbán-terv? Vona szerint az, hogy a fiatalok nem tudnak Magyarországon boldogulni, el kell menniük. Az Orbán-terv szimbóluma a kivándorlásnak – evezett zavarosabb vizekre. És itt jött a csavar, amire senki sem számított:
Ennek lényege, hogy a másik két tervet meg kell akadályozni, Magyarországot fel kell zárkóztatni. Kell a határkertés, de kell határőrség és alkotmánymódosítás is a menekültkvóta ellen, ezzel a Soros-tervet elintéznék. Az Orbán-terv ellen pedig annyi kell, hogy a mostani kormányt el kell számoltatni kíméletlenül.
Az Európai Unió jövőjéről szóló vitákon pedig részt kell venni. Nem is akármivel, hanem a Jobbik vesszőparipájával, a béruniós kezdeményezéssel. A dolog nem állhat túl jól a Jobbiknak, mert Vona a beszéd végén is visszatért rá, a gyűlés környékén, az aluljáróban és az árkád alatt is gyűjtötték az aktivisták az aláírásokat.
Aki nagyon hiányolt konkrét programot is így, a választások előtt fél évvel, azt is kapott, bár csak dióhéjban. A Jobbik hatékony gazdaságpolitikát, támogatott kisvállalkozásokat, modern egészségügyet és dettó modern, de a hagyományokra is építő közoktatást ígér.
Ehhez azonban nem pártelnököknek kell egyezkedni, dobott egy pofont a baloldalnak. A Jobbik a kormányváltó erő márpedig. Azt is vállalja a párt, hogy vadásznak rá, van elszántsága és ereje is (utalt finoman a szélsőjobbon megjelenő új árnyékmozgalomra, ami a Jobbik után, 6-kor tartott ugyanitt megemlékezést, lásd keretes írásunkat). Mindenesetre nagy felelősség nekik a kormányváltás, de most nem szabad vitázni, össze kell tartani. És ekkor jött a mea culpa, a meghasonlás:
Őt ezért nem is érdekli, ki konzervatív, ki radikális, ki jobb- és ki baloldali. Eleve a Kiegyezés évfordulója van, ideje lenne hát kiegyezni mindenkinek. Bezzeg ’56-ban együtt vonultak fel az emberek, „nem azt kérdezték, apád kire szavazott ’45-ben?” A magyar szabadság ma is tud egyesíteni, és ők így le is váltják 2018-ban a Fideszt. Ekkor csodás retorikai fordulat jött:
Orbán Viktor a szabadság angyalát lelökte a székből és rápöffeszkedett.
Orbán a félelemre építi a hatalmát, mert maga is fél, maga is gyenge. A Jobbik viszont olyan országot szeretne, ami a miénk, és ahol a tisztességes embernek nem kell félnie. Üzent, hogy nem kell az életünket adni a szabadságért, csak el kell menni szavazni jövőre. Ahogy költőien fogalmazott: „jó döntést kell majd hozni, hogy az őszi hideg és a hulló falevelek elhozzák a tavaszt.”
Vona tehát teljesen megjuhászodott, annyira, hogy kicsit azt lehetett érezni, már nem akarja kemény szavakkal leváltani Orbánt, sőt saját szélsőjobbos, félnáci múltjával is leszámolt. A régi Jobbik-revük legradikálisabb magja már eleve el se jött a felpuhult Jobbik eseményére, de aki kitartott a Jobbik mellett, az megéljenezte Vonát. Sőt, az eseményt záró, a Bródy Sándor utcába tartó fáklyás menet előtt talán még a béruniós ívet is aláírta.
(Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István)
