Kultúra

Újabb két ember jelentkezett, akiket Marton László zaklatott

Sárosdi Lilla volt Veiszer Alinda vendége péntek este a Hír TV-n, ahol először beszélt hosszabban arról, miért most állt elő azzal, hogy Marton László fiatal színházrajongóként szexuálisan zaklatta.

Ennek nagyon sok oka van, egy abuzált ember nem fogja felvállalni a szégyenét. 18 évesen végképp nem, ezt még a szüleimnek sem mertem elmondani.

– mondta Sárosdi, aki arról is beszélt, hogy bűntudata volt, mert nem felelt meg egy tekintélyes embernek. Neki nagy megtiszteltetés volt, hogy nézhetett a próba közben nagy művészeket, és rajongott Marton Lászlóért.

Egy magyar színésznőt is zaklatott egy színházigazgató
A probléma nem csak Amerikában rendszerszintű

Sárosdi szerint ilyen korán a szakmai és az emberi elvárások nem választódnak szét. Ösztönös dolog, hogy megpróbál illeszkedni a létező rendhez, és csak később fogja fel, hogy nem ő a hibás.

A történtekről azért nem beszélt korábban senkinek, mert olyan társadalomban élünk, ahol vagy nem hisznek neki, vagy nem tudnak megoldást a problémára.

Sárosdi a másik kérdésre, hogy miért nem szállt ki akkor az autóból, azt válaszolta, hogy nem érti, miért az áldozatot kell számon kérni egy ilyen szituációban. Szerinte ez nem ilyen egyszerű, hogy miért száll be a kocsiba.

Bemegy ebbe a színházba, elkezd érdeklődni egy terület iránt, rajong, és odajönnek hozzá, hogy gyere be próbára, nézd meg. El vagyok fogadva, ott vagyok, partnerként kezelnek. Utána ezzel visszaélnek.

Szerinte az események közben nagyon nehéz kilépni, sokszor azért, mert félnek tenni bármit, vagy leblokkolnak a sokktól.

Szexuális zaklatás: Marton László felfüggeszti oktatói munkáját a Színművészetin
A vizsgálat lezárásáig nem oktat az intézményben az egykori színházigazgató.

A műsorban telefonon még két nő jelentkezett be, akiket állításuk szerint Marton László zaklatott. Egyikük elmondta, hogy nem vették fel a színművészetire, de Marton László már a felvételikor elkezdte zaklatni. Tapogatta, ölelgette. Amikor elsírta magát, és rákérdezett, hogy mit akar tőle a rendező, akkor Marton annyit mondott, jól érzi, hogy többet. Ekkor a lány sírva fakadt. Marton pedig közölte, hogy akkor nem kell többet találkozniuk, ha ezt nem akarja. Azt mondta, hogy azért sem fordult a rendőrséghez, mert nem tudta volna bizonyítani, Marton nagyon figyelt arra, hogy ne lehessen.

De amit a legmeglepőbb az egészben, hogy ez nem húsz, hanem két éve történt. 

A másik áldozat viszont azt mondta, az  ő esete Marton Lászlóval még a nyolcvanas években történt. Szerinte van egy minta, mert ő ugyanúgy került a színházba, mint a többiek, rajongóként, és szerinte Marton előre felmérte, hogy ő megfelelő eset. Martont szerinte a nagyon fiatal, színházért érdeklődő lányok érdekelték.

Azt is elmondta, hogy Marton a Gellért-hegyen egy parkolóban leszorította a fejét és orális szexre akarta kényszeríteni.  

Sárosdi a műsorban azt mondta, akkor nyugodna meg, ha intézményi határok lennének, főleg azért, mert a színészetnél ezek a határok sokszor vékonyabbak, mint máshol, ezért alaposabban kell kezelni is a problémát.

Nem ez az első eset, hogy kiderült, Marton László másokat is zaklatott. 

A teljes adást itt nézheti meg:

Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik