Nagyvilág

Orbán uniós ellenfele a CEU védelmére kelt

Nem határidőt kéne hosszabbítani, hanem végre megállapodni New York állammal és a CEU-val, üzent Guy Verhofstadt.

A magyar hatóságoknak a határidők meghosszabbítása helyett alá kell írniuk a Közép-európai Egyetem (CEU) működését lehetővé tevő, már letárgyalt megállapodást – mondta Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője. Felszólította az uniós tagállamok vezetőit, hogy csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcstalálkozójukon gyakoroljanak nyomást az ügyben Orbán Viktor kormányfőre. Verhofstadt szerint

a CEU mindent megtett, amit tudott, hogy eleget tegyen az új magyar felsőoktatási törvény támadó jellegű követelményeinek. A New York állammal már letárgyalt megegyezés aláírása helyett azonban úgy tűnik, Orbán miniszterelnök most a határidőt szándékozik kitolni, és ez szükségtelenül elnyújtja a folyamatot, ami káros következményekkel járhat az intézmény, illetve annak munkatársai és hallgatói számára.

Verhofstadtnak a módszerei is meglennének:

Az EU vezetőinek nyomást kell gyakorolniuk Orbán úrra annak érdekében, hogy hagyjon fel a taktikázással, ami támadást jelent az akadémiai szabadságra (…), és különösképpen az Európai Néppárt vezetőinek kell felszólalniuk, akik boldogan biztosítanak (Orbánnak) legitimitást.

Az Országgyűlés a felsőoktatási törvény módosításával kedden egy évvel meghosszabbította azt a határidőt, ameddig a külföldi egyetemeknek teljesíteniük kell magyarországi működésük feltételeit.

Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora szerint viszont mindenben teljesítették a “lex CEU-ként” említett szabályozás előírásait, ezért arra kérte a kormányt, hogy írja alá a megállapodást, a határidő kitolása ugyanis csak meghosszabbítja a bizonytalanságot.

(MTI; Kiemelt kép: AFP PHOTO / APA / GEORG HOCHMUTH)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik