Nagyvilág

Ferenc pápa leleplezte a partra vetett szír kisfiú szobrát

A sajnálkozás helyett a szeretetet kell a nemzetközi erőfeszítések középpontjába állítani – mondta az egyházfő.

Ferenc pápa az ENSZ élelmezési világnapján arra szólította fel a világ kormányait, hogy cselekedjenek együtt az éhezés, a konfliktusok és a klímaváltozás ellen, ami a tömeges migráció hajtóereje.

Az egyházfő beszéde előtt leleplezte azt a szobrot, amelyet a világszervezet Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adományozott. Luigi Prevedel olasz szobrász műve Alan Kurdinak állít emléket, ő az a szír kisfiú, akinek holttestét Törökországban mosta partra a víz.

A pápa kijelentette: a nemzetközi erőfeszítések középpontjába a sajnálkozás helyett a szeretetet kell állítani. Előbbi csak a rendkívüli segélyekre szorítkozik, utóbbi viszont igazságosságra ösztönöz, egy igazságos társadalmi rend megteremtését alapozza meg – vélekedett.

Ferenc pápa jelezte: a kormányoknak a gyökerénél kell kezelni a migrációs nyomást.

Hogyan állíthatnánk meg embereket, akik készen állnak arra, hogy kockára tegyék mindenüket, miközben egész generációk pusztulhatnak el a mindennapi kenyér híján, amikor az erőszak, vagy a klímaváltozás áldozataivá válnak? Oda mennek, ahol látják a fényt, ahol reményt éreznek

– jelentette ki a pápa, hozzátéve, hogy ezeket az embereket fizikai, gazdasági, jogi vagy ideológiai korlátok nem állítják meg, csak az emberségesség elvének következetes alkalmazása. (AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik