Nagyné Varga Katalin, a térségi kamara titkára a szervezet sajtótájékoztatóján elmondta: a három megyében elsőként azt a nyolc, száznál több dolgozót foglalkoztató nagycéget választják ki, amelyek koordinátori szerepet töltenek majd be a program megvalósításában.
Szabolcs megyében négy, Borsodban és Hajdúban pedig két-két nagy cég kap megbízást arra, hogy munkatársai – akiket Belgiumban, a nyugat-európai ország Kelet-Flandriai Kereskedelmi Kamarája képez ki – a meglévő gazdasági háttérrel, gesztorként ellássák a programban résztvevő kis- és közepes vállalkozások tevékenységének, kapcsolatának erősítését.
A flamand kamara 56 millió forintnak megfelelő euró támogatással is segíti a programot, míg a többi költséget – 14 millió forintot – a szabolcsi kamara, a térségi és a nyíregyházi önkormányzat állja, illetve központi pályázati forrásból biztosítják. A nagy cégek után nyolcvan kis- és közepes vállalkozást választanak ki, és négy csoportba osztják be.
Szabolcsban kettő, Borsodban és Hajdú megyében egy-egy csoportban vehetnek részt az érintettek a szakmai felkészítésben, amely júniusban indul. A tréningeken információkkal és tanácsokkal látják el a vállalkozásokat a piaci pozíciók erősítéséhez, exporttevékenységük lehetséges javításához, illetve közös, főként regionális beruházási tervek kidolgozásához és megvalósításához.
A programban résztvevők ugyanis természetesen tagjává válnak az Európai Plato Hálózatnak, amelynek jelenleg mintegy 1200 belga, cseh, dán, francia, holland, ír, lengyel, német, svéd és szlovén vállalkozás a tagja, s azokkal szintén együttműködhetnek majd az északkelet-magyarországi cégek.
