Az ATV vasárnap esti #Bochkor című műsorában nemcsak Ambrus Attiláról volt szó, de feljött témaként a nemi erőszakoló Harvey Weinstein is.
Szereposztó dívány kísértésében voltál valaha? Nem volt olyan, hogy egy úr egy karrierlehetőséget kívánva szeretett volna mást is?
– tette fel a kérdést a műsorvezető, Bochkor Gábor Hargitai Beának, aki azt válaszolta, nem.
És tudod, miért nem? Mert túl sokan vagyunk. Nem kell a lányokat kényszeríteni, sorban állva könyörögnek azért, hogy lefeküdhessenek arra a díványra
– tette hozzá, mire Dombóvári István azt mondta: éppen ezért célszerű lenne az IKEA-ban megtartani ezeket a válogatókat.
Nem akarom a súlyosságát elvenni ennek az esetnek, mert biztosan volt olyan, hogy erőszakkal kényszerítették, de tudom, hogy sok lányt nem kell kényszeríteni.
Bochkor ezután feltette a kérdést, hogy a szereposztó dívány igazából egy win-win szituáció, a vendégek pedig azt, hogy Harvey Weinstein nem egy igazi férfi.
Hajdú Péter szerint egy ilyen befolyásos ember amúgy is bármilyen nőt megkapott volna, felesleges volt bármilyen erőszakot alkalmaznia, aztán pedig felmerül az is, hogy kit nézünk le abban az esetben, ha a «nő belemegy a buliba».
A műsor férfi tagjai (némi poénkodás kíséretében) nem értettek, hogy miért kényszerítette erre a nőket, Bochkor viszont észnél volt és jelezte: ennél sokkal durvább beszámolók vannak.
Emlékeztetőül:
- Harvey Weinsteint már az Oscar-akadémia és a cannes-i fesztivál vezetősége is elítéli,
- a Brit Filmakadémia felfüggesztette a tagságát,
- Harvey Weinstein azzal hencegett, hogy kiket sikerült már ágyba vinnie,
- Lea Seydoux arról vallott, Weinstein fizikailag bántalmazta, rávetette magát,
- felesége, Georgina Chapman elhagyta és
- Angelina Jolie-n kívül több mint 32 színésznő beszélt arról, milyen rossz élményeik vannak vele kapcsolatban.
Mindenképpen érdemes néznie a vasárnapi műsort annak, aki kíváncsi, mit gondolnak a témáról a hazai celebek.
Kiemelt kép: Instagram/Hargitai Bea